Média

Cross FM néven indul az új rádió

Radiocafé
Radiocafé

Megerősítette a mai napon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a 24.hu keddi cikkének tartalmát, mely szerint a Manna Vision Kft. nyerte meg az értékes közösségi rádiós frekvenciára, az FM 98,6 MHz-re tavaly kiírt médiatanácsi pályázatot.  A cég Cross FM néven indít rádiót. Ezt a nevet tavaly ősszel védjegyoltalomként el is kezdték levédeni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál.

Az értékes, budapesti és környéki, technikai értelemben akár 2,24 millió fő elérésére is alkalmas frekvencia használatát a 45 napon belül aláírandó hatósági szerződést követő 120 napon alatt kell majd megkezdenie a médiaszolgáltatónak, aki a frekvencia közösségi jellegéből fakadóan ingyenesen használhatja azt.

Az új rádió a pályázata alapján elsősorban felekezetközi hitbéli értékrendet közvetítő, családcentrikus csatorna kíván lenni, hírekkel, magazinműsorokkal és minőségi könnyűzenei kínálattal, a helyi és tematikus közösségekkel együttműködve – közölte az NMHH.

Ahogy arról korábban már írtunk, a médiaszolgáltatási jogosultságot 7 év időtartamra elnyerő kft. tulajdonosa, Horváth Gergely 2016-ig a Petőfi Rádió felelős szerkesztője, illetve a Kultúrfitnesz című műsor műsorvezetője volt. Az állami rádiónál azért mondott fel, mivel nem értett egyet a Petőfi Rádiónál zajló folyamatokkal. A rádió tulajdonosa Gálosi Szabolccsal, a radiosite.hu egykori tulajdonosával állt össze: Gálosi ügyvezető igazgatóként segíti Horváthot a cégnél.

Rádió
Megpályáztatják a Jazzy Rádió és a Magyar FM frekvenciáját
Új szakaszába ért a Budapest 99,5 MHz és a Dél-Budapest 90,9 MHz rádiós frekvenciák pályázatainak előkészítése. A Médiatanács eheti ülésén egyébként megbírságolt két kereskedelmi tévécsatornát és egy helyi közösségi rádiót.

Horváth Gergely azt még tavaly megerősítette a 24.hu érdeklődésére, hogy cégével elindul a pályázaton, de a folyamatban lévő pályázatra tekintettel nem mondott többet a terveiről. Az végül most kedden dőlt el, hogy a cége, nem pedig a két pályázóból a másik induló, a titokzatos Scaletta Kft. nyerte meg a pályázatot. Cége győzelméről értesülve újból kerestük Horváth Gergelyt, de ő először elérhetetlennek bizonyult, később pedig annyit mondott, hogy csak a Médiatanáccsal történő szerződéskötést követően kíván nyilatkozni. A győztes pályázó óvatossága egyébként érthető, ugyanis jelenleg a Médiatanács pályázati eredményt megállapító döntése még nem vált jogerőssé, ugyanis azt bíróságon elvben megtámadhatja a másik pályázó, a Scaletta, melynek tulajdonosa a média ügyekben is többször az NMHH elleni peres képviseletet ellátó Nadray ügyvédi irodánál dolgozik.

A budapesti FM 98,6 MHz-en egyébként 7 évvel ezelőttig az Est FM-et felváltó Radiocafé működött, de a rádió fizetésképtelenné vált, nem fizette ki a több havi médiaszolgáltatási díját, így az NMHH Médiatanács végül elnémíttatta a rádiót.

Néhány részlet egyébként már kiszivárgott a győztes pályázat kapcsán, erről itt írtunk korábban.

Horváth Gergely, a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként 2015. március 9-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Új rádiót indít a Petőfi Rádió volt felelős szerkesztője
Horváth Gergely cége nyerte a Radiocafé egykori, több mint 2 millió ember elérésére alkalmas, értékes budapesti frekvenciájára kiírt pályázatot, értesült a 24.hu.
Balatonfüred, 2018. május 12. Résztvevők a Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíj vitorlásverseny rajtja előtt Balatonfüred közelében 2018. május 12-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Engedély nélkül szól a Rádió 1 a Balatonnál, a Médiatanács mégse cselekszik
A Médiatanács nem siet elnémíttatni az érvényes hatósági szerződés nélkül jelenleg is sugárzó Rádió 1 műsorát Tihanyból, pedig másodfokú döntés van róla, hogy jogszerűen nem hosszabbította meg az engedélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik