Matolcsy Györgyhöz évtizedek óta kötődött a gazdaságkutató cég, amely 1997-ben alakult és azóta több névváltozáson is átesett: Növekedéskutató Intézet Kft.-ként híresült el, tavaly tavasz óta pedig Mém Műhely Kft.-nek hívják. A múlt évben adta át a jegybankelnök Máté fiának a vállalkozást. Fia azt megelőzően az akkor még állami tulajdonban levő, a Matolcsy György által vezetett jegybank irányítása alatt álló MKB Banknál dolgozott. Matolcsy Máténak nem sikerült felvirágoztatnia a családi gazdaságkutató céget, tavaly az árbevétel szinte megegyezett az azt megelőző év 7 milliós forgalmával, ám a nyereség eltűnt: 4,9 millió forintos veszteséget produkált a cég.
A Matolcsy másik fiához, Ádámhoz köthető cégek közül az egyiknek már beadták a beszámolóját a tavalyi gazdálkodásról. (A határidő május 31., szerda.) A Magyar Stratégiai Zrt. akkor került be legutóbb a hírekbe, amikor 2015 végén kiderült, Matolcsy Ádám másik cégén – a szépségiparban érdekelt Glamorous Kft.-n – keresztül bevásárolta magát a patinás Balaton Bútor Kft.-be.
A Magyar Stratégiai Zrt. brutális hasznot hajtott Matolcsy Ádámnak: a 145 millió forintos árbevételből 120 millió forint tiszta haszonként megmaradt a cégben. Ez 82,8 százalékos profitráta. A cég tevékenysége megmagyarázza ezt a kimagasló eredményességet: ingatlanok adásvételével foglalkozik.
A 2015-ös év sem volt rossz: akkor is megvolt a 80 százalék feletti profitráta, 50 milliós árbevétel mellett bő 40 milliós adózott eredménnyel. A tulajdonos 10 millió forintot fel is vett abból osztalékként.
Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak egész vállalatbirodalma van. Központi cége a BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft., több cégnek is tulajdonosa ez a vállalat. Két bankban is ezen keresztül tulajdonos Szemerey, az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-nek többségi tulajdonosa a BanKonzult, nemrég pedig a privatizált MKB Bankban szerzett 20 százalékos részt.
A BanKonzult akkor híresült el, amikor a jegybanki alapítványok pénzköltéseit eltakarni igyekvő kormányoldal próbálkozása nem sikerült, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vonatkozó törvényt. A jegybanki alapítványoknak és a jegybanknak ki kellett adniuk a szerződéseiket.
Ez így összességében évi 60 millió forint (plusz áfa) megbízás ugyanazért a tanulmányért. A tanulmányt az alapítványok nem akarták nyilvánosságra hozni, ám miután per lett az ügyből és jogerősen a kiadásra kötelezte a bíróság az MNB-alapítványokat, pár héttel ezelőtt közzétették azokat.
Ez a pénz jól jön a BanKonzultnak, a gazdálkodási adatok ezt támasztják alá. A nyereség most volt a legnagyobb az elmúlt öt évben. Az adózott eredmény 35,5 millió forintra hízott az előző évi 13 millióról, az árbevétel ennél is nagyobbat ugrott: 80 milliós növekedéssel 311 millió forintra nőtt a cég forgalma.
Furcsa módon azonban a dolgozók meglehetősen rosszul keresnek papíron, hiába is jól menőnek tűnik a Szemerey-birodalom egyik fő cége, és hiába is pénzügyi-tanácsadó szektorban mozog a vállalat.