Az idén 21 éves Persona-játéksorozat legújabb, 5-ös sorszámmal ellátott része már tavaly kijött Japánban, viszont a PlayStation-exkluzív program (elérhető PS3-ra és PS4-re is) csak most áprilisában érkezett meg a „nyugati világba”, hogy nagyjából
JRPG, azaz japán szerepjáték. Ezt érdemes hangsúlyozni, hiszen ez a műfaj igen szokatlan lehet azok számára, akik még nincsenek hozzászokva a sajátosságaihoz. Meglehetősen összetett játékmenet, eklektikus, a hagyományos videojátékos látványt az animékkel keverő képi világ, korlátozott szabadság, megfejelve egy rejtélyes, lassan kibontakozó, de kiváló karaktereket felvonultató, remek történettel.
A GONOSZ KÖZTÜNK JÁR!
Főhősünk egy komoly galibába keveredett tinédzser, akit a megkérdőjelezhető bírósági tárgyalása után próbaidőre küldenek Tokióba, hogy egy mogorva kávézótulaj és a Shujin Akadémia gondjaira bízzák. Ezt persze nem pont így meséli el a Persona 5, hiszen a játék indítása után azonnal a dolgok sűrűjében találjuk magunkat. Menekülés, harc, lebukás, a helyi rendőrség őrizetbe vesz, majd egy kihallgatószobában ülve, visszaemlékezések formájában állnak össze a kirakós darabkái.
Érkezésünkkor Tokiót furcsa események tartják lázban, és már az iskola első napján kiderül, hogy természetfeletti erők munkálkodnak a háttérben. Főhősünk egy iskolatársát követve kerül át abba a furcsa dimenzióba, ahol az Akadémia helyén egy barátságtalan palota áll, melynek ura a suli gonosz röplabdaedzője. A baljóslatú épület a nagy tiszteletben álló tesitanár torz pszichéjének kivetülése, aki bántalmazza a diákokat,
Újdonsült cimboránkkal a valóságban tehetetlenek vagyunk az egykori olimpiai bajnok ellen, de hamar kiderül, hogy a fura dimenzió hatással van a való világra, és ha ott ellopjuk a palota mélyén rejlő kincset, azzal színvallásra késztetjük a romlott edzőt. A feladat tehát adott, viszont a túlvilági erőd tele van az urukat védelmező démonokkal, akiket muszáj legyűrni a tovább jutáshoz. Igen ám, de néhány diák erre miképp lehet képes?
PERSONA!
A titok nyitja, hogy a játék főhőseként mi is különlegesek vagyunk: az edző palotájában kiderül, hogy emberfeletti erőt tudunk magunkban felszabadítani. Ez az erő a játék címét is adó Persona, a lényünk egyedi képességekkel felvértezett különleges kivetülése, amit harcba küldhetünk a démonok ellen.
Egyedül persze még így sem lenne esélyünk, de szerencsére nem csak mi vagyunk ilyen hatalommal megáldva, és nem is kell sok idő ahhoz, hogy már három szövetséges társaságában eredjünk a rémálomszerű palota mélyén rejlő kincs nyomába.
A Persona 5 jelentős részét a harc teszi ki, ami körökre osztott, és minden menet addig tart, míg el nem hullanak az ellenfeleink, vagy ki nem fekszik az általunk irányított főhős. A csetepaték során bevethetjük a Persónákat, alkalmazhatunk lőfegyvert, választhatunk közelharci támadást, védekezhetünk, és idővel jönnek más finomságok és trükkök is.
Minden Persónának megvannak a maga speciális támadásai, az ellenfelek pedig egytől-egyig rendelkeznek valamilyen gyenge ponttal, így egészen taktikus küzdelmek alakulhatnak ki, a siker pedig azon múlik, hogy mennyire okosan használjuk ki a szereplőink különleges képességeit.
A harcok során persze fejlődünk, nemcsak mi, de a társaink és a Persónák is, ráadásul a főhősünk tényleg egyedi szerzet, hiszen egyszerre több lényt is képes kordában tartani, sőt idővel akár újakat is alkothat a meglévők beáldozásával, így téve szert egyre magasabb szintű és még erősebb példányokra.
VISSZA A SULIBA!
Bár a harc teszi ki a játék jelentős részét, azért a Persona 5 nem csak ebből áll. Nagyjából bármikor dönthetünk úgy, hogy meglátogatjuk a démoni dimenziót, de egy diákot alakítunk, akinek kötelességei vannak, meg saját élete. Minden nap meg kell jelenni az iskolában (ezzel megy el a délelőtt), a délutánok viszont szabadok, és ilyenkor
Tanulhatunk, vállalhatunk részmunkaidős állást, ellátogathatunk különböző helyekre (pláza, mozi, játékterem, kajáldák), edzhetünk, vagy továbbá erősíthetjük a szociális kapcsolatainkat. Bárhogy döntünk, annak lesz pozitív hatása: a könyvtárban magolással vagy olvasgatással nő az intelligenciánk, a testedzés növeli az életerőt, melóval pénzt szerezhetünk, és a szabadidős tevékenységek is mind valamilyen bónusszal járnak, ráadásul, ha mindezt a cimboráink kíséretében tesszük, akkor egészen különleges kapcsolat alakulhat ki a szereplők között.
Erre érdemes is rágyúrni, hiszen minél szorosabbra fűződik egy barátság (akár még románc is kialakulhat), együtt annál erősebbek leszünk a harctéren: gyógyíthatjuk egymást, szabadon váltogathatunk a szereplők között harc közben, új támadásokat nyithatunk meg, sőt a csapattársak közti erősebb kapcsolat még a Persónák képességeire is kihat, természetesen pozitív irányba.
A rendszer egyetlen hátulütője, hogy a szabadságunk egyáltalán nem olyan jelentős, mint például egy nyugati sandbox játékban. Az időnk véges, a délutánunkba csak egy tevékenység fér bele, így érdemes jól meggondolni, hogy mivel töltjük a szabadidőnket. Főleg, mikor a program közli velünk, hogy még van két hetünk felkutatni az edző palotáját – ha nem járunk sikerrel ennyi idő alatt, akkor bizony jön a game over.
RÁ KELL HANGOLÓDNI
És a szadista tesitanár kicsinálása csak a kezdet. Ha vele végeztünk, megalakítjuk a Phantom Thieves szövetséget, és megfogadjuk, hogy a különleges hatalmunkat arra használjuk, hogy rendet tegyünk Tokióban. Innentől újabb paloták és más fura építmények feltérképezése lesz a feladatunk, a központi történet küldetései mellé pedig opcionális missziókat is bevállalhatunk.
Az idő múlásával egyre több diák csatlakozik hozzánk, ami nemcsak ütősebb csapatot jelent, de egyre több szociális és interakciós lehetőséget, szóval tartalomban abszolút nincs hiány: a Persona 5 végigjátszása alsó hangon is legalább száz órát vesz igénybe.
Ez ugyan csodálatosan hangzik, viszont arra mindenkinek fel kell készülnie, hogy ez egy ízig-vérig japán játék, ahol nem kapkodják el a felvezetést és a különböző funkciók bemutatását. Annyira nem, hogy az első nagyobb feladat megoldása nagyjából 12 órát vesz igénybe, és a nyolcadik órában a program még mindig azt ecseteli, hogy milyen lehetőségeink vannak a harcok során,
A fejlesztők lassan engedik el a kezünket, és a története eleje is kellően zavaros ahhoz, hogy elvegye a sokkal tempósabb játékokhoz szokott felhasználók kedvét a folytatástól. Viszont érdemes türelmesnek lenni, ugyanis az alapok megismerése után (ami kezdőknek olyan 4-5 órát jelent) nemcsak elkezdjük értékelni a jól felépített rendszert, de egyre kíváncsibbak leszünk, hogy mit tartogat számunkra a játék. Nemcsak a történetet, de a szerteágazó és rengeteg lehetőséget rejtő funkciókat illetően is.
KÁR KIHAGYNI
A kifejezetten lassan beinduló narratíva mellett persze vannak még itt furcsaságok. A főhősünknek nincs szinkronja (mondhatni néma), az átvezető animációk ugyan a legjobb animéket idézik, de a játéknak azért akadnak kifejezetten csúnya részei (az alacsony felbontású textúrák miatt), a kamerakezelés kicsit fura, és szót kell ejteni a mentési rendszerről is,
A valóságban akkor és ott mentünk, ahol akarunk, a démoni dimenzióban viszont erre csak speciális szobákban van lehetőség. Talán mondanom sem kell, hogy ezek a helyiségek meglehetősen messze helyezkednek el egymástól, így könnyen megeshet, hogy akár egyórányi játékmenet megy kárba, ha egy harc nem úgy végződik, ahogy eredetileg szerettük volna.
Ezt leszámítva viszont nem nagyon tudok belekötni a Persona 5-be. Szimpatikus szereplők, érdekes, magával ragadó és misztikus történet, mély és kifejezetten élvezetes, minden alkalommal izgalmas harcrendszer, megspékelve olyan extra tartalommal, ami nemcsak ismerős (hiszen mind voltunk diákok), de kellően változatos ahhoz, hogy
Az Atlus fejlesztette Persona 5-nek megvannak a maga japán furcsaságai, de még akkor is érdemes adni neki egy esélyt, ha korábban nem játszottunk hasonló játékkal, hiszen ha rákapunk az ízére, akkor az elmúlt hónapok legintenzívebb és legszórakoztatóbb videojátékos élményében lehet részünk.
A Persona 5 Európában 2017. április 4-én jelent meg PlayStation 3-ra és PlayStation 4-re. Tesztünket egy PlayStation 4 Pro és egy LG OLED 55C6V 4K-s okostévé segítségével készítettük.
