Pénzügy

A magyarok legatyásodtak, háromnegyedük elégedetlen a fizetésével

penztarca(4)(960x640).jpg (pénztárca, )
penztarca(4)(960x640).jpg (pénztárca, )

A fizetések mértékével és az emelések ütemével sem elégedettek a magyar dolgozók – derül ki a profession.hu országos felméréséből.

  • legkevésbé a fizikai munkások,
  • az oktatásban, illetve az egészségügyben dolgozók,
  • valamint az 50 év felettiek gondolják úgy, hogy nem megfelelő mértékű fizetésük.

A középkorú férfiak adnak ennek legtöbbször hangot, a nők, illetve a pályakezdők ritkán kérnek fizetésemelést.

A jelenlegi fizetésével a kutatásban megkérdezett 1000 válaszadó alig harmada, 27 százalék elégedett – ez az arány egyedül a fiatalok, a diplomások, és a vezető beosztásúak körében magasabb. Az 50-59 év közöttiek 65 százaléka és a szakmunkás végzettségűek 72 százaléka határozottan úgy véli, hogy magasabb bérezést indokolna a munkakörük.

Ötből négyen a fizetések emelkedésének ütemét is nagyon lassúnak találják. Leginkább az 50 év felettiek (78%), illetve az általános iskolai végzettséggel rendelkezők (86%) gyorsítanának ezen. Az egészségügyben dolgozók 61 százaléka szerint túl alacsony a fizetésük és 74 százalékuk az emelések ütemét is lassúnak találja. Az oktatásban is hasonlóak az értékek, a fizetéssel 61 százalék, az emelések gyakoriságával pedig 77 százalék nincs kibékülve. A szakmunkáknál is rendkívül magas az elégedetlenség.

Pedig 2017 az emelések éve lesz

A megkérdezettek 78 százaléka tervezi, hogy még idén vagy a jövő évben fizetésemelést kér: tízből hárman 11-20 százalékos emeléssel terveznek, tízből ketten pedig 21-30 százalékos bérnövekedésre számítanának. A munkavállalók fele alaposan megtervezi, milyen érvekkel támassza alá igényét, 64 százalék személyesen vagy az interneten érdeklődik a piaci helyzetről. Amennyiben elutasítják kérésüket, több mint a felük elgondolkodik a munkahelyváltáson, 38 százalék pedig biztosan új állást keres.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik