A fideszes kormánybiztos büntető feljelentést tett az exfideszes, csepeli alpolgármester ellen.
2025-ben adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások.
A hivatalos iratokból viszont eltűntek a mérgezésre utaló tünetek.
A főpolgármester nem jelöl helyettest a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésen. Magyar Péter már reagált is, zsarolással vádolja Karácsonyt.
Élettársa felakasztotta magát a tette után.
Leitatták és bedrogozták a kislányokat, ha azok nem akartak engedelmeskedni.
Botrányosra sikerült a madridi derbi, a hazaiak elítélték el a történteket.
A Kicker már harmadik alkalommal választotta be a legjobbak közé.
A világbajnok támadó 33 évesen úgy döntött, lezárja pályafutása egy szakaszát, amivel mindenkit meglepett.
- 17:13 Meghalt Gerőcs László, az ország egyik leghíresebb matematikatanára
- 17:12 Szinte az összes járatot törlik kedden Belgium két legnagyobb repülőterén
- 17:01 Emberi koponyát talált egy gombászó Úrkútnál
- 16:30 Meghalt a Kecskeméten megkéselt asszony
- 16:16 „Talán nem kell megmagyaráznom, miért nem vagyok csalódott” – Dér Heni elmondta, mivel tölti idejét sztárboxos veresége után
- 16:13 Németh Szilárd elmeállapota a téma Csepelen
- 16:12 Megtébolyodott óvónők, titokzatos zárdaiskolák, virágzó pesti prostitúció – Milyen volt a dualizmus korában nőnek lenni?
- 15:54 Irán nem küld csapatokat sem Libanonba, sem a Gázai övezetbe
- 15:54 Elveszítette egyik kulcsemberét a Real Madrid
- 15:47 Ősi trónteremre bukkantak
- 15:14 Sydney van den Bosch hétvégi esküvőjéről Vásáry André posztolta az első fotókat
- 15:01 Nyolc magyar a Diótörőre aerobikozva kápráztatta el a világot
- 15:00 Vitézy Dávidék javasolják, hogy rendezzék vissza a Karácsony Gergelyre ruházott közgyűlési hatásköröket
- 14:59 Megvertek egy férfit a Budapest Parkban, mentővel vitték kórházba
- 14:50 Befogták a Kaposvárról megszökött hatalmas tenyészbikát
- 06:56 Sztárbox: Héder Barna olyan szóviccel nyitotta a műsort, hogy rögtön Shane Tusup arcát mutatták
- 12:33 „Örülj, hogy itt ülsz mellettem pizsamában, és nem a ringben vagy” – vetette oda Kokó Szépréthy Rolandnak a Sztárboxban
- 12:11 Megkéselte magát egy miskolci nő, hogy szabadulhasson az őt órák óta verő élettársától
- 11:40 Szabó Franciska mellimplantátuma kiszakadt edzés közben, nem versenyezhet az amerikai pofonbajnokságban sem
- 06:38 Meghalt Kris Kristofferson countryénekes, az 1976-os Csillag születik-film sztárja
- 07:19 Meghalt John Ashton, a Beverly Hills-i zsaru-filmek Taggartje
- 08:36 Hármas karambol történt az M3-ason
- 06:09 Vonatgázolás a ceglédi vonalon, délre állhat helyre a menetrend
- 14:00 Rácz Jenő az Árpa–Bárdosi Sztárbox-gálameccsről: Attila menő volt, meg egyben hülye is, hogy kiállt
- 08:37 Most aztán jött a víz, és szó szerint mosta a város összes szennyesét
Orbán Balázzsal kezdett Jankovics Márton, Pető Péter, valamint Nagy József, majd a győri Dézsi Csaba antidemokratikus utolsó előterjesztését vesézték.
Baleset / Bűnügy
Sport24
Az Üllői úton a nézők megdobálták a Pusztai Lászlót leterítő Nagy II Jánost, akit edzője, Kovács Ferenc 0-0-nál lecserélt az FTC–Videoton bajnoki találkozón. Az ötven éve megrendezett mérkőzést a fehérváriak nyerték 3-2-re, miközben az ádáz vitákat keltő követelményrendszer adatai a korábbi ferencvárosi futballistánál, Orosz Pálnál összpontosultak.
Videó
A klímaváltozás miatt Magyarország éghajlata egyre melegebbé és szárazabbá válik, ami kedvez a pisztáciának.