Várkonyi Andrea a Storynak adott interjúban beszélt arról szeptemberben, hogy nem olvasta el az ország felcsúti származású leggazdagabb emberével, Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződését, ugyanis bízott benne annyira, hogy ez ne érdekelje. Várkonyi elmondása szerint ő kérte, hogy legyen szerződésük, de amikor az elkészült, ő csak annyit kérdezett, hogy hol kell aláírni. Azt állította, hogy így nem is tudja, hogy mi szerepel az iratban.
Kánai Pál a HVG kérdésére azt nyilatkozta, hogy a szerződéses tartalom ismerete nélkül nem lehet akarategyezségről beszélni, az ilyen megállapodás pedig polgári jogilag nem létezőnek minősül. Az ügyvéd szerint fontos különbséget tenni a szerződés mint kötelem, illetve mint okirat között. „Ha valaki anélkül ír alá egy szerződést mint okiratot, hogy ismerné annak tartalmát [az abból következő jogokat és kötelezettségeket], akkor nem jön létre szerződés mint [jogokat és kötelezettségeket fakasztó] kötelem” – magyarázta.
Kánai azt mondta, hogy ha Várkonyi valóban nem ismerte a Mészárossal aláírt vagyonjogi szerződés tartalmát, akkor a „szerződés” okiratként „nem tudja megdönteni a házastársi vagyonközösség vélelmét”.
Emellett a házassági vagyonjogi szerződés formailag csak akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Az eljáró ügyvéd az aláírásával pedig kifejezetten azt tanúsítja ilyenkor, hogy a felek nyilatkoztak arról: megismerték a szerződést és azt elfogadják saját akaratnyilatkozatukként.
Ha az ügyvéd úgy ellenjegyezte az okiratot, hogy Várkonyi Andrea annak tartalmát nem ismerte, akkor felmerülhet az ellenjegyző ügyvéd fegyelmi felelőssége, tette hozzá Kánai. Elmondta, hogy a formailag kötelező ügyvédi ellenjegyzés valószínűsíthető ténye tehát ellentmond Várkonyi Andrea azon nyilatkozatának, hogy nem ismerte a házassági vagyonjogi szerződés tartalmát.
Kánai Pál a HVG-nek azt mondta, hogy
