Néhány hete látott napvilágot a hírt, hogy Szirtes Tamásnak, a Madách Színház igazgatójának több mint 123 millió forintot számolt el a színház.
A teátrum igazgatója a Kontrollnak adott interjút, ahol kitért a jelentős összegre is, szemlézte a Blikk.
Teljes mértékben meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik. Ezt én jogdíjba kaptam, pontosabban nem az egész összeget, mert ebben fizetés is van. Ez két minőségű pénz, igazgatói és rendezői, jelentős jövedelmem a jogdíjból származik. Arról tudni kell, hogy a zenés és a prózai színházakban is, a kreatív teljesítményt jogdíjban honorálják. Nálunk jogdíjat kap a rendező, a koreográfus, a díszlettervező, a jelmeztervező, a fordító és a szerzők. Ez mindenhol a világon így van
– jelenti ki Szirtes. Hozzáteszi, szerinte nem példátlan ez az összeg, ami leginkább azt tükrözi, mekkora munkája volt az elmúlt évtizedekben.
Ezeket a jogdíjakat én a 40 éves teljesítményért is kapom, ez az én életművemnek a honorálása. Ezek mögött olyan előadásszámok vannak, mint 1700 Macskák, több mint 1000 Fantom, 500 Mary Poppins, szinte valamennyi darabom közel 200 fölötti előadásszámot ért el. Ezek úgynevezett megszolgált jogdíjak. Hozzáteszem, a jogdíj a beérkezett jegybevételnek a százaléka, tehát valójában a nézők fizetik. Ez mindig is nagyon transzparens volt, a Madách Színház az igazgató fizetését és valamennyi jövedelmét több mint 10 éve felteszi a honlapjára. Ez nem egy kiderült dolog, hanem egy nyilvános adat. Most az igazgatóválasztás hulláma ezt felszínre hozta.
Igazgatót választanak majd
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár több részletet is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan választják ki többek közt a Madách Színház és az Új Színház új vezetőit, és a pályázók névsora miért nem lesz nyilvános.
A Nagy által vezetett kulturális államtitkársággal kapcsolatos vita tárgya az, hogy Tarr Zoltán minisztériuma nem hozza nyilvánosságra az Új Színház és a Madách Színház igazgatói posztjára pályázók névsorát.
A pályázat tisztaságának megőrzése érdekében és a befolyásolás lehetőségének kizárása miatt kiemelten fontos a pályázók személyes adatainak védelme. Emiatt a pályázók neveit a minisztérium nem hozhatja nyilvánosságra. Ezt a hatályos jogszabályok és a pályázat adatkezelési tájékoztatója nem teszik lehetővé.
