Törökülés
Török Gábor a legfrissebb Medián-eredményekről, a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjéről és a miniszterelnök mentelmi jogának kiadásáról is beszélt Schultz Nórával az aktuális Törökülésben.
Orbán Viktor ellenzéki politikai teljesítményéről, a Magyar Péter univerzum legerősebb emberéről, és a mozaikjobboldal elemeiről is szó esett a legfrissebb Törökülésben Török Gábor politikai elemzővel.
Ligeti Miklós ügyekre fókuszáló, igazságszolgáltatási fókuszú, Unger Anna pedig alapvetően politikai célt javasolt – mondta a politikai elemző a Törökülésben.
Orbán Viktor számára a hatalom volt a lényeg, nem az, hogy a nap 24 órájában szerepeljen. Most viszont minden Magyar Péterről szól – miért, és mi következik ebből?
Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton aláírta a 17. alkotmánymódosítást, amelynek értelmében távozott a hivatalából. Az utódja személye még nem ismert, azt azonban már tudjuk, hogy nem Polgár Judit lesz az. A folyamatot, amely során a világhírű sakkozó nemet mondott Magyar Péternek, a Tisza-kormány első igazi politikai kudarcának tartja Török Gábor, különös tekintettel a választói reakciókra.
Az elemző szerint az látszik, hogy van egy girondista meg egy jakobinus Tisza. De tud-e Magyar Péter konszolidálódni?
A Törökülésben emellett arról is szó volt: más-e ez a kétharmados hatalomgyakorlás, mint a korábbiak?
„Még április 12-e előtt lett tematizálva, hogy Magyar Péter ezeket a közjogi intézményvezetőket el kívánja távolítani. Úgy látszott, hogy ebben veszély nincs. De ahogy telik-múlik az idő, és nem történtek meg azok a lemondások, ez a jutalomjáték kezd átmenni egy kicsit neccesebb ügybe” – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a köztársasági elnök lemondásának elmaradásáról.
„Magyar Péter igyekszik minden pillanatot átélni, közkinccsé tenni, és abban megtalálni azt a politikai tartalmat, ami számára hasznos lehet. Bizonyos értelemben ez az időszak közelebb áll a megelőző két év kampányidőszakához, mint amit egyébként egy kormányzás során eddig megszoktunk” – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, az egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben a Tisza-kormány első napjairól.
A mögöttes hatalmi szándék idézi Orbán Viktort, a miniszteri szerepek viszont erősen különböznek majd a Tisza-kormányban az eddig megszokottól – mondta az elemző a Törökülésben.
Az elemző szerint ez a választói elvárás, ami jól jöhet Magyar Péternek.
Orbán Viktornak most az lehet fő célja, hogy ne adja ki a kezéből az irányítást, tehát ha átmenet megy végbe a Fideszen belül, akkor annak alakítója legyen – mondta Török Gábor. A politológussal Bita Dániel és Pető Péter beszélgetett hétfő reggel a többi között arról, hogyan nézte be a politikai kockázatokat mindig minimalizáló Fidesz a Tisza áradását, és milyen nehéz helyzetbe kerülhet, ha Magyar Péter elkezd a kétharmados felhatalmazással élni.
„Ha nem lenne Magyar Péter, Orbán Viktor országjárását elfogadhatónak lehetne nevezni. Ami számára probléma, az a kontraszt” – fogalmazott Török Gábor a 24.hu kampányfinist elemző műsorának záró Törökülés-részében. Szó volt a búcsúzkodó Orbán Viktorról, a Tisza Párt elnökéért bolonduló fiatalokról és arról is, hogy a politológus számszerűen milyen eredményt vár a vasárnapi választáson.
„A Fideszen belül elindult Orbán Balázs hibáztatása, bűnbakká tétele” – mondta a politikai elemző a Törökülésben.
„Az országjárás új műfaj Orbán Viktornak, ez Magyar Péter műfaja, illetve a régi Orbán Viktoré. Magyar Péter elvette tőle ezt, és ha nem lenne rá szükség, akkor nem csinálná. Ez nagyon kockázatos” – mondta Török Gábor a miniszterelnök frissen bejelentett országjárásáról a Törökülésben.
Török Gábor a Medián-felmérés okozta aggodalomról és arról is beszélt a Törökülésben, hogy a Fidesz kampányát stratégiai helyett marketinges gondolkodás jellemzi.
A miniszterelnök és Magyar Péter évértékelő beszédét értékeltük a Törökülésben.
„Sem Lázár Jánosra, sem a Fideszre nem jellemző az, hogy egy politikai kampányban bocsánatkérésekig jut el. Az, hogy ez eljutott, egyértelműen mutatja, hogy itt hiba történt” – mondta a miniszter cigányozós szavairól Török Gábor a Törökülésben. Az elemző beszélt arról is, a kormányoldal egy lehetőséget hagy ki, amikor nem „fideszesezi” Magyar Pétert és a korábban a kormánypárthoz kapcsolódó tiszásokat.
„Sokan vannak gazdasági életben, akik azt mondják, hogy «nekem biztos megmondaná Rogán Antal, hogy mi a valós helyzet». Hát a fenét mondaná meg. Nem mondhatja meg” – egyebek mellett erről beszélt Török Gábor a Törökülésben.
Viszonyítási pontnak Orbán Viktor akkor is itt marad, ha nem ő lesz a miniszterelnök – mondta Török Gábor az évértékelő Törökülésben.
„Hogy ennek az ügynek mi lesz a politikai következménye, hogyan tudja hasznosítani az ellenzék, alapvetően attól függ, hogyan mennyi ideig tudja napirenden tartani” – mondta a Szőlő utcai ügy kapcsán Török Gábor a Törökülésben.
A máskülönben mindent a haszonmaximalizálás alapján mérő kormányfő a futball miatt olyan dolgokat vállal, amiknek van politikai kockázata – mondta Török Gábor a friss Törökülésben.
A Tisza számára kritikus, a Fidesz számára fontos pillanatához érkezett a választási kampány – mondta Török Gábor a Törökülésben, amelyben ezúttal Bánszegi Rebekával és Bita Dániellel beszélgetett.
„Ez nem olyan küzdelem lesz, amiben bármelyik ponton azt lehetne mondani, hogy eldőlt volna a választás, mert látható, hogy a Fidesz az utolsó pillanatig fogja keresni a megoldást, hogyan lehetne javítani a helyzetén. De ez a felismerés egyben azt mutatja, hogy változtatnia kell, merthogy gond van” – mondta az elemző a Törökülésben.
Exkluzív politikai elemzés Török Gáborral
Ez a Törökülés, a 24 Extra csúcscsomagjának előfizetői számára elérhető politikai elemző műsor. A havonta legalább kétszer jelentkező adásban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel, Pető Péter és Schultz Nóra beszélget Török Gáborral, az ország legismertebb politikai elemzőjével a magyar politika alakulásáról.
- 19:45 Elhárult a fertőzésveszély, újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály
- 19:40 Hajnal Tamás: Bízom a klub gazdasági szakembereiben, hogy minden rendben van
- 19:32 Magyar Péter a Vatikánba utazott, csütörtökön fogadja XIV. Leó pápa
- 18:55 Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását
- 18:31 Xavinak nem biztos, hogy jólestek Klopp szavai
- 18:23 Extrém alacsony a Tisza, de még így is meglepően mély a legmélyebb pontján
- 18:01 Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá
- 17:56 Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Kiskunhalason, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
- 17:44 „Kezdd el a mozgást, a motiváció majd utolér” – az Európai Sporthét 40 országban pörgetné fel az embereket
- 17:33 Magyar Péter: Már hétfő délelőttre összehívjuk az Országgyűlés rendkívüli ülését
- 17:16 Sertéspestist találtak két baranyai vaddisznóban
- 16:58 Bocsánatot kért az Országos Mentőszolgálat, amiért sikersztoriként tálalta a férfi esetét, akit aznap temettek el
- 16:57 Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál
- 16:38 Hankó Balázs és Seszták Miklós öt-tíz évet, Matolcsy legfeljebb hármat kaphat
- 16:14 Forrósodik a talaj Hankó Balázs és Seszták Miklós lába alatt: már a jövő héten felfüggeszthetik a mentelmi jogukat
- 08:37 Az anyakirályné nyaklánca, Diana fülbevalója – Katalin hercegné megadta a módját Tom Cruise filmpremierjének
- 14:18 Benyújtották: munkaszüneti nap lesz december 24.
- 13:22 Megkaptuk az NVVH elnökhelyettesévé választott Tasnády Katalin életrajzát
- 11:15 Sikersztoriként posztolták a mentősök a férj újraélesztését, mire a feleség kommentben jelezte, hogy aznap temették
- 10:04 Képes kvíz Michael Douglas filmjeiről: meglesz a tökéletes kitöltés?
- 11:26 „Jó lenne ráfogni a palackokra. De a probléma sokkal több annál” – mi történik Budapest utcáin?
- 12:26 „Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert
- 11:35 Közzétették a meddőségi kezelési adatokat: javuló teherbe esési számok, mégis messze vagyunk az európai átlagtól
- 11:52 „Két ember élete két év, négy hónapot ér” – megszólaltak a halálra gázolt hétéves kislány és édesapja szerettei
- 12:19 Róna Péter: Magyar Péter és az alkotmányosság