Első kézből
A szegény, az árva, a szerelmes, a zseni, a beteg és a kommunista – hányféle olvasata lehet József Attilának, és vajon mit mond el az adott korról, hogy épp minek látja? Cikksorozatunk szerzője a saját gondolatait is megosztja az Első kézből podcastban.
Hogyan született a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa, Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett?
Lehetséges, hogy a Fidesz is csak menet közben kezdte megérteni a saját, a tavaszt meghatározó civil- és sajtószorongató törvénytervezetét? Vajon visszatér-e ősszel ilyen vagy épp átalakult formában? Első kézből podcast.
Mit takar egy újságíró és egy közéleti, gazdasági szereplő között zajló háttérbeszélgetés? Hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy az ilyenkor megosztott történetek valóban a valósághoz visznek minket közelebb? Első kézből podcast az egyik szerzőnkkel és a főszerkesztőnkkel.
Magyar Péter és az országgyűlési képviselő mellett csupa helyi erős asszony szerepel a niklai óvodáról szóló történetünkben, ahol a rendőrség azt döntheti el, bűncselekmény-e sarokba állítani egy kisgyereket, a hallgatók meg azt, miről is szól valójában az óvoda és dajkái körül kavargó történet. Első kézből podcast szerzőnkkel.
A 24.hu két munkatársa is Kijevbe látogatott az elmúlt hetekben. Külön utakon jártak, másokkal találkoztak, mégis részben hasonló gondolatok ébredtek bennük. Ezeket bontják ki a megújult Első kézből podcastban.
Hogyan kereshetett ilyen jól Schadl György a börtönben, és számít-e, kitől kért segítséget Simonka György, aki a vád szerint EU-s pénzek százmillióit csatornázta át? A két ügyet követő újságírónk, Horváth Csaba az Első kézből podcastban.
Médiahiszti léptette le Joe Bident? Mit képvisel Harris, és milyen szerepet vett fel a kampány élére lépve? Első kézből podcast.
Nem ásványkincseket: alighanem jó pontokat a kormánynak az EU-ban a franciák oldalán, és bevetési rutint. Jászberényi Sándor az Első kézből podcastban.
Áramszámla-turpisságok és gázhazugságok az Első kézből podcastban.
Legálisnak gondolt kannabisz származékokat árultak egy kérészéletű budapesti kávézóban, de a számos termék egyikére lecsapott a rendőrség. Ugyanazt az árut Ausztriában automata adja ki, és nem is betépésre való. De vajon törvényes-e itthon? Első kézből podcast.
Egy állami tulajdonos olyan szempontokat is figyelembe vehetne, mint a kínai teherforgalom, ami egy piaci szereplőnek nem szempont. De a mostani Orbán-kormányt a korábbi traumája is eltökéltté teszi a reptér visszaszerzésére. Első kézből podcast.
A haldokló alkotmányjogász számára az eutanázia lehetőségéért vívott küzdelme feladatot adott, nyilvánossá tett történetének pedig így vagy úgy, de befejezést ad majd. Vele találkozó szerzőinkkel beszélgettünk az Első kézből podcastban.
Elvesznek-e a felfüggesztett magyar uniós pénzek, megszületik-e a globálisan versenyképes EU, illetve miért nem lehet Brüsszelben békében populista konferenciázgatni? Első kézből podcast.
Minisztériumi tisztviselők, ellenőrök, pályázatírók és pályázók 25 milliárd forintnyi uniós forrást térítettek el az ügyészségi vádirat szerint 2015 és 2022 között. Elmeséljük, amit minderről tudni lehet, és megmutatjuk, mit reagált erre csütörtökön Varga Mihály, akinek a minisztériumához szorosan kötődik az ügy.
Lehet-e a felhőkarcolókat elkerülve villantania egy emírségnek, és megmaradhat-e közben bármi az arab múltból? Továbbá hogyan fest egy világvallásokat összebékítő globalista múzeum? Első kézből podcast.
Felelevenítjük, hol cseng össze a Varga Judit otthonában készült hangfelvétel korábbi megfigyeléseinkkel, és miért élhet az a benyomás, hogy a nyomozás és vádemelés során egy ponton az ügyészek nyomtak egy satuféket.
Továbbá hova lett a tőzsdén is szereplő biztonságtechnikai cég, amelyik több mint tízmilliárdért importált lélegeztetőgépeket? Első kézből podcast.
Az uniós szintű fegyverkezés kedvére lehet a kormánynak, a közösségi médiatörvény viszont néhány irgum-burgummal le fog pattanni a hatalomgyárról. Kiküldött tudósítónkkal búcsúztatjuk a távozó Európai Parlamentet és a bizottságot.
Forrás és szakemberek nélkül nem lesz túl hatékony újabb, amúgy betarthatatlan jogszabályokkal előállni.
Mihez kezdenek az adatainkkal a fitneszappok, illetve szeretnénk-e az Apple Vision Pro hirdetései szerint élni? Futurisztikus kütyük az Első kézből podcastban.
Szerzőink megkísérlik felmérni, a hülyeség és a magyar állam altruizmusa közül melyik lehet erősebb szervezőerő a Rogán Antal körül örvénylő vagyonok mögött.
Motivációkat, elérhető célokat és ijesztő lehetséges kifutásokat is latolgatunk a forrongó Közel-Keleten Szalai Máté külpolitikai szakértővel az Első kézből podcastban.
Olyan, mintha az OMSZ ezt szeretné elmagyarázni nekünk – azon túl, hogy közel sem tökéletes az új rendszer. Első kézből podcast.
A 24.hu heti sztorijai a 24.hu újságíróival
Ismerd meg a történések hátterét első kézből! Mostantól hetente elmeséljük, mit láttak, hallottak és tapasztaltak cikkeink szerzői.
- 15:18 A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
- 15:18 A rendőrség lezárta a Hulk Hogan halála körüli nyomozást, közzétették a boncolási jegyzőkönyvet
- 15:18 Sok rózsatulajdonos találkozik ugyanazzal a problémával nyáron: ez a leggyakoribb hiba
- 15:15 Telex: átmenetileg leálltak a nagyobb összegű, időzített átutalások
- 15:11 Epizódok a bajba jutott Népszava 150 éves történetéből Külföldi Viktortól Orbán Viktorig
- 14:51 Idén 600 négyzetkilométert foglaltak vissza az ukrán erők
- 14:25 Eszméleténél volt a fejsérülést szenvedő fiú, aki kizuhant a székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről – megszólaltak a mentők és a rendőrök
- 14:13 Júliustól sokaknál leapadhat a családi kassza, ha a gyerekük kikerül a közoktatásból
- 14:13 Trump nekifeszült Netanjahunak, hogy Izrael és Irán ne lője egymást
- 13:56 Először készültek fényképek a rejtélyes cozumeli törperókáról
- 13:41 Mutatjuk azt a 12 nőt, akik közül kikerül az idei Miss Universe Hungary győztese – galéria
- 13:38 Ítéletidő és tüntetések – viharos rajtot jósolnak a focivébén
- 13:36 Maggie Gyllenhaal és Jesse Eisenberg is díjat kap Karlovy Varyban
- 13:23 Változik az időjárás: lehűlés közeleg, mutatjuk, mikor és mire számíthat
- 13:19 Nemcsak a magyar keresztapát, de egy USA-ban és Bejrútban bujkáló körözött bűnözőt is hazahoztak a napokban
- 11:27 Leugrott egy huszonéves fiú a Petőfi hídról, a levegőben kapták el – videó
- 10:46 Kizuhant egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről egy középiskolás diák
- 07:51 „Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – az Integritás Hatóság elnöke szerint az Orbán-kormány le akarta állítani őket, feleségét és a gyermekét is falhoz állították
- 10:05 „Megtiltottam az ötéves kisfiamnak, hogy egyedül menjen a medencéhez” – gondatlan emberöléssel vádolják az újhegyi strandon vízbe fulladt gyerek anyját
- 13:41 Mutatjuk azt a 12 nőt, akik közül kikerül az idei Miss Universe Hungary győztese – galéria
- 06:00 Apai örökségük elsinkófálásával vádolja az MBH-csoportot egy család, ám Mészáros Lőrincék csak legyintenek
- 09:34 Vegyszer marta szét Peller Károly arcát előadás közben
- 11:16 Borsos áron vették Balásy cégeitől a nyuszimotort, amit aztán fideszes képviselők osztogattak
- 11:32 HVG: Egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy volt HM-es államtitkár Isztambulban
- 10:53 Egy vonatvagon is elfér benne – ezt lehet tudni a Budapesten feltűnő óriási repülőgépről