Tudomány

Mi vagyunk adataink legnagyobb ellenségei – interjú

Az adataink védelme több szempontból is aktuális téma. Az egyik, hogy nyáron az elektronikus eszközeink sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint bármikor. A másik, hogy hungarikum lett az egész világon ismert, 25 éves magyar cég, a Kürt Zrt. Kertész Zoltánt, a cég adatmentés üzletág vezetőjét kérdeztük hétköznapi dolgokról, és arról, hogy mi a sikerük titka.

Autó tetején hagyott telefon, Balatonba ejtett fényképezőgép, összesörözött laptop és még sorolhatnánk azokat az eseteket, amikor figyelmetlenségből sérülnek meg kedvenc eszközeink. A Kürtnek vannak megoldásai arra, ha bekövetkezik a baj, ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni, hogy nem vigyázunk eléggé az adathordozóinkra.

Kezdjük rögtön a legáltalánosabb esetek egyikével: vízbe esett a fényképezőnk és hiába igyekszünk, sehogy sem tudjuk megnézni a képeinket. Hogyan kezdjük el az adatmentést?

Minden adatvesztés után a legfontosabb, hogy ne próbálkozzunk a visszaállítással, mert az esetek döntő többségében még nagyobb kárt okozunk vele, akár végleg elveszíthetjük adatainkat. Leghelyesebb, ha a memóriakártyát kivéve, a lehető leghamarabb eljut az adathordozó az adatmentő laborunkba, ahol az ingyenes bevizsgálást követően tudunk tájékoztatást adni annak állapotáról és a mentési költségekről.

Ha a baleset után akár több hónapot is várunk, nehezebb lesz az adatok visszaállítása?

Amennyiben olyan külső behatás okozta az adatvesztést, ami az idő előrehaladtával még rosszabbá teheti az adathordozó állapotát (pl. savak, lúgok, vagy akár tengervíz okozta sérülések esetén), akkor mindenképpen ártunk a várakozással. Ha törlés, vagy más logikai hiba miatt válnak elérhetetlenné az adatok, de az adathordozó egyébként hibátlanul működik, akkor azzal okozunk kárt, hogy tovább dolgozva a meghajtón, felülíródhat a terület, mely az elveszett adatot tartalmazza. Így nehezebb lehet az adatmentés, vagy akár végleg elveszhetnek adataink.

Hogyan kalkulálhatunk, mennyibe kerül az adatok kimentése az alábbi helyzetben: bekapcsolt állapotban a Balatonba esett egy Canon ixus fényképezőgép, aminek 32 gb-s memóriakártyáját nem látja a számítógép.

A konkrét meghibásodás nélkül meglehetősen nehéz árat mondani, amennyiben kizárólag logikai problémával állunk szemben, 25 és 150 ezer forint közé esik jellemzően az ár.

Melyik mentés volt a leghíresebb?

Mindenképp a 911-hez kapcsolódó mentéseink a leghíresebbek.

És a legérdekesebb?

Évi közel 4000 mentést csinálunk, nincs két egyforma. Minden mentésnek megvan a maga története. Talán az egyik legérdekesebb annak a laptopnak a története, ami egy táskában az úttestre került, majd egy arra haladó kamion forgó kerekére felragadva egy darabig “utazott”, majd miután a kamion átment rajta, az út szélére repült. Meglehetősen szomorú látvány volt a laptop, és a benne lévő merevlemeznek se volt egy ép porcikája. Az adatmentés végül kitűnően sikerült, de meglehetősen nehéz volt a többé-kevésbé épen maradt mágneslemez köré építeni egy működő merevlemez mechanikát, és újra működésre bírni a HDD-t.

Ez volt egyúttal a legnehezebb is?

A legnehezebb mindig a nagy rendszerek adatmentése, hiszen itt sok adathordozóról van szó, és logikailag is óriási mennyiségű adatot kell kezelni, és annak komplexitását átlátni. A virtuális rendszerek elterjedése újabb kihívást jelent, de szerencsére az itt dolgozó kreatív mérnöki műhely kifogyhatatlan a megoldások fejlesztésében.

Nem csökken az adatmentés iránti igény a felhőben tárolt adatok korában?

Nem csökken, mert a felhő nem minden esetben nyújt megfelelő megoldást az adattárolásra.

Változott az emberek hozzáállása, tudatossága az elmúlt években vagy továbbra is mindenki egy diszken tárolja az összes fényképét?

Jellemzően nem változott a hozzáállás, hiányzik a tudatos felhasználói gondolkodásmód. Statisztikáink szerint mi, felhasználók vagyunk a legnagyobb ellenségei saját adatainknak.

Mit ajánlotok annak, aki biztonságban akarja tudni adatait, milyen médián, hogyan tárolja?

Szerintem nem létezik biztonságos adathordozó, ellenben biztonságos adattárolási módszer igen. A legfontosabb, hogy értékes adatainkkal azok értékének megfelelően bánjunk. Ami igazán fontos, az több helyen is meglegyen.

Néha hírességek is betoppanak hozzátok. Ha jól tudom, néhány éve Máté Bence kiváló természetfotós is a segítségetek kérte. Vannak hasonló esetek, amikor szükség van rátok, pl, filmforgatásoknál?

Gyakran jönnek hozzánk ismert személyiségek, hiszen ők is ugyanolyan eséllyel veszítik el adataikat, mint mások. Volt már olyan esetünk, ahol ismert, naponta futó sorozat volt veszélyben, mert megsérült egy rendszer, amin a vágást készítették volna. Nekünk kellett helyreállítani a nyers felvételeket, mégpedig nagyon gyorsan. A mentés sikeres volt, így a sorozat újabb részei is adásba kerülhettek.

A világon elég sok cég foglalkozik adatmentéssel. Mi a titka annak, hogy a KÜRT az élmezőnyben tud maradni: Az árak vagy a minőség?

A KÜRT Adatmentés technológiáját a kezdettől fogva fejlesztjük, ezzel a legszélsőségesebb adatvesztési esetekben is megfelelő megoldást tudunk ügyfeleinknek kínálni. Versenytársaink többsége nem rendelkezik informatikai katasztrófák ilyen széles spektrumára minőségi megoldással. Áraink minden esetben az adott probléma megoldásához felhasznált technológiát tükrözik, rejtett költségek nélkül. Ezen felül ingyenes vizsgálatot követően készítünk árajánlatot, melyre árgaranciát vállalunk, azaz az árajánlatban szereplő árnál többet semmiképpen nem fizethet ügyfelünk. Élmezőnyben maradásunk titka véleményem szerint a megbízhatóság, a korrektség, és a magas technológiai színvonal.

Mennyiben változott a cég profilja az elmúlt években? A változó felhasználói szokások okozzák a változásokat vagy van a KÜRT-nek egy hosszabb távú terve?

Az elmúlt 25 évben is az adatok köré épült a szolgáltatásunk, először adathordozókat javítottunk, majd adatot mentettünk. Mostanra látszik, hogy új megközelítés kell, napjaink adatmennyiségét óriási kihívás kezelni. Az elkövetkező évek arról fognak szólni, hogyan tudjuk az exponenciális mértékben növekvő adatmennyiséget biztonságosan tárolni, feldolgozni és elemezni.

Hungarikum

A KÜRT Zrt. 25 éve van jelen a hazai és nemzetközi informatikai piacon. A cég első éves, 6 milliós árbevétele hat sajátgyártású lemezcsomag-mosógép eladásából származott,a vállalat azóta számos országgal épített ki üzleti kapcsolatokat, világhírű adatmentési technológiáját először a vietnámi kormány vásárolta meg 7 évvel ezelőtt. 2003-ban multivá vált: németországi leányvállalatot alapított, megnyitva első külföldi adatmentési irodáját. A csoport az előző évhez képest 2013-ban növelni tudta árbevételét, amely 1,529 milliárd forint volt, üzemi eredménye meghaladta a 100 millió forintot. Néhány éven belül, 3-5 év múlva az árbevételük 30%-át exportból szeretnék elérni. Adatmentési technológiája 2014-ben hungarikum lett.

Ha segítségre van szüksége a gördülékeny ügyintézésben, keresse fel a cég honlapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik