Tudomány

Porrá lett az évszázad üstököse

ISON-ustokos(960x640)(1).jpg (üstökös, NAP)
ISON-ustokos(960x640)(1).jpg (üstökös, NAP)

Csak ígéret maradt az ISON az eget kémlelő amatőr csillagászoknak.

Nem maradt remény az ISON túlélésére tudósok szerint, az üstökös porrá lett, utolsó jelei is elhalványulnak. “Az ISON már nem több egy porfelhőnél” – írta az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által támogatott SpaceWeather.com portálon Tony Phillips csillagász, aki szerint tapasztalt fotósoknak talán sikerülhet még lencsevégre kapniuk az üstökös halványuló szellemét a pirkadat előtti égbolton december első napjaiban, de puszta szemmel erre már nem lesz esély.

Végzetes találkozás

Tudósok szerint az ISON csütörtökön, a Napkoronán áthaladva töredezett darabokra. Kozmikus vándorútjának legközelebbi pontján az üstökös 1,2 millió kilométerre járt a Nap felszínétől, vagyis csillagászati mértékkel mérve gyakorlatilag súrolta azt. A találkozás azonban végzetesnek bizonyult az égitestnek, amely Phillips szerint csak “korábbi önmaga maradványaként” bukkant elő a csillag mögül.

Csillagászok még napokig kapaszkodtak a halvány reménybe, hogy az üstökös magja esetleg túlélte a kalandot és felragyog, de hétfőre már úgy tűnt, a találkozás végzetes volt az ISON számára.

Holdnál is fényesebb (lehetett volna)

“Az üstökös egyedülálló örökséget hagy maga után az asztronómusok számára” – vélekedett Karl Battams asztrofizikus, aki rámutatott: az ISON sorsa világszerte nagy érdeklődést váltott ki.

Az égitestet két amatőr orosz csillagász fedezte fel tavaly. Akkor azt mondták róla, hogy minden idők legfényesebb üstököse lesz, fényessége elérheti, sőt meg is haladhatja a teleholdét. Később ellentmondásos hírek jelentek meg róla, kutatók egy csoportja szerint mire ideérne az üstökös magja széthullik, elporlad.

Az üstökösöknek az a családja, amelyből az ISON is származik, a Nap-Föld távolság sok ezerszeresére, félúton a következő csillag irányában fekvő Oort-felhőből való. Számítógépes modellek azt mutatják, hogy az ISON 5,5 millió éve indult kozmikus vándorútjára a Naprendszer pereméről annak központja felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik