Szórakozás

Kasza Tibi nem szeretné, ha dolgozna a nője, mert csak a stresszt, a problémákat vinné haza

Boros Júlia
Boros Júlia

felszerk. 2016. 10. 06. 14:42

Korábban a témában:

Fejős Éva új életmódmagazinjának, a Fejős Éva Magazin (sic!) munkatársának adott interjút a nagyon sok mindenhez értő zenész, műsorvezető, fotós, közösségimédia-szakértő Kasza Tibi. Az interjú sok szempontból káprázatos, érdemes elolvasni az egészet, de az igazán jó részeket azért csak kiemeltük. Bár közismert ténynek mondható, hogy

a sikeres zeneszerző önbizalmával nincsenek gondok,

a beszélgetést azért azzal kezdi, hogy leszögezi, mennyit változott az elmúlt évek során, és már nincs olyan nagy pofája, megszelídült, nem beszél annyit, és nem olyan beképzelt, mint fiatalabb korában. Aztán elmondja a véleményét pár dologról.

A Crystalről

Tizenkilenc évesen már az év zeneszerzője voltam, Artisjus-díjat kaptam akkor a Crystal első lemezéért, ezt kevesen tudják.

A közösségi médiáról

én használom ma Magyarországon a leghatékonyabban a közösségi médiát.

Szerénytelenség nélkül állítom, hogy milliárdos értékű a Facebook-oldalam.

 A barátnőjéről

Egyek vagyunk Andival. Együtt töltjük a nap huszonnégy óráját, együtt dolgozunk, együtt szórakozunk. Tudom, hogy ez nem mindennapi, de úgy vélem, inkább így legyen, mint hogy elmegy egy munkahelyre, alig látjuk egymást, s csak a stresszt, a problémákat hozza haza, s hullafáradtan bezuhan az ágyba.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.