Szórakozás

A másik oldal: Lagzi Lajcsi egy gyereket pofozott fel

24.hu
24.hu

2016. 07. 04. 07:19

Korábban a témában:

Ahogyan megírtuk, néhány napja két fiatal tört be Lagzi Lajcsi birtokára, ahol nagyobb kárt is okoztak. A zenész azonban rajtakapta a  rongálókat, akiket nem engedett elfutni. Egyikük apja azonban megjelent és megzsarolta Lajcsit, majd meg is ütötte. A trombitás ezután látleletet vetetett felszakadt orráról és feljelentést tett.

A Bors azonban megkereste a másik oldalt, akik természetesen máshogy számoltak be az eseményekről. Szerintük a gyerekek csak azért másztak be Lajcsi birtokára, hogy a nagy melegben fürödjenek, ezért nyitották meg a tó zsilipét. Amikor észrevették, hogy megérkezett a tulaj el akartak szaladni, de a zenész és üzlettársa (akivel az áramlopási ügyben együtt ültek előzetesben) üldözőbe vették őket autóval.

“Csaba ült a jobb oldalon, Lajcsi vezetett. Amikor a gyerekek megálltak, kicsapódott a dzsip két ajtaja, és kiugrott belőle üvöltve Csaba és Lajos.

Danit kapták el először, Lajcsi megragadta a kezét, és adott neki egy pofont, majd odalépett Csaba és a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiút úgy arcon ütötte, hogy felrepedt a szája.

A másik srácot ezután kapták el, rángatták mintha mosógépben lett volna, a nyakánál fogva húzták meg úgy a pólóját, hogy még aznap este is egy 10 centis vörös csík éktelenkedett a nyakán. Amikor éppen őt rángatták, akkor ért oda Dani apja, és vele a főnöke, akiknek az egyik gyerek szólt, aki el tudott szaladni” – mesélte az egyik gyerek anyjának a barátnője.

Lajcsi viszont állítja, hogy nem bántott senkit, amire a jelen lévő felesége és fia a tanúi. Szerinte, ha bármelyik gyerek megsérült, az a gátrongálás miatt lehet, ugyanis az nagyon veszélyes.

Hat gyerek mászott be a kerítésen, és kinyitották a zsilipet, ami nagyon veszélyes dolog. Ott olyan erős a víznyomás, hogy agyon is tudja nyomni! Másfél millió köbméter víz van benne, ez egy Margitsziget méretű tó… Amikor kiértünk, számon kértük a gyerekeket, hogy ki volt az, aki kinyitotta a zsilipet, mire odaért az apja és orrbavágott. Meg is fenyegetett, hogy nagyobb bajom is lehet, aztán már arra célozgatott, hogy ha nem akarom, hogy kiderüljön ez az egész ügy, akkor mélyen nyúljak a zsebembe.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MANCHESTER, ENGLAND - MAY 23:  A Police officer stands guard near the Manchester Arena on May 23, 2017 in Manchester, England.  At least 22 people were killed in a suicide bombing at an Ariana Grande concert at Manchester Arena which was packed with children. It is the worst terrorist incident on British soil since the London bombings of 2005.  (Photo by Jeff J Mitchell/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.