Foci

Kedves magyar focicsapatok, valahogy így néz ki az utánpótlásnevelés

Az Everton focicsapata vasárnap a manchester United otthonába látogat az angol bajnokságban, ez az összecsapás pedig elsősorban Wayne Rooney miatt lesz érdekes, aki pont a nyáron tért vissza a Unitedtől liverpooli nevelőegyesületéhez. Az Everton honlapja felhívta a figyelmet még valamire, és ez olyan, amiről mindenképpen meg kell emlékezni.

Ez lesz zsinórban az 1000. meccse a klubnak, amelyen biztosan lesz saját nevelésű labdarúgó a meccskeretben.

A veterán Rooney az egyikük, de a 19 éves Tom Davies és a 20 esztendős Jonjoe Kenny is bevethető, előbbi eddig a szezon mind a négy bajnokiján pályára lépett. Szóval vélhetően nem fog megszakadni ez a sorozat, ami 1995 októberében, egy Feyenoord elleni KEK-mérkőzésen indult, akkor David Unsworth-öt nevezték, aki saját nevelésű, sőt, ő rögtön kezdő volt. Az eddigi 999 mérkőzésen összesen 48 akadémista jutott el az Everton első keretéig, közülük mindössze ketten vannak, akik soha nem léptek pályára tétmeccsen a nagycsapatban. Az Everton egyébként a második angol klub a Manchester United után, amely eléri ezt az ezres álomhatárt.

Innen Magyarországról nézve ez azért is érdekes, mert épp a minap írtunk róla, hogy az előző fordulóban alig jutott szóhoz fiatal magyar focista az élvonalban. A felcsúti Puskás Akadémiában például az egész szezonban 23 percet töltött a pályán az MLSZ fiatalszabályának megfelelő játékos, az a Sallai Roland, aki idő közben már eligazolt az APOEL Nicosiához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik