Foci

Cristiano Ronaldo magyar csapat ellen kezdte bámulatos sorozatát

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 04. 13. 08:31

Korábban a témában:

A Real Madrid portugál támadója, Cristiano Ronaldo szerda este olyat tett, amire korábban még senki sem volt képes. Belőtte a 99. és a 100. gólját is az európai kupaporondon, ő az első százados – ráadásul 2-1-es előnybe kerültek a Bayern München elleni negyeddöntőben, idegenben. A Bajnokok Ligájában 97-nél jár, ott is hamarosan átlépheti ezt az álomhatárt.

Ronaldo első:

Majd második gólja a Bayern elleni meccsen:

A BL-találatokon kívül kétszer volt eredményes az európai Szuperkupa-döntőkben, illetve egyszer a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Utóbbi ráadásul az első volt az európai kupagólok sorában és vajon ki ellen szerezte?

A Debrecen ellen.

2005 augusztusáig kell visszamenni, a BL-selejtező harmadik körében a Loki a Manchester Uniteddel került össze, az Old Traffordon 3-0-ra kapott ki a magyar bajnok, a harmadik találatot szerezte Ronaldo. Amúgy a visszavágót is 3-0-ra nyerték meg az angolok.

Kicsit nehezen indult be amúgy a termés, a Sportingban például nem volt eredményes a nemzetközi porondon, Manchesterben pedig 55 mérkőzésen 16-szor volt eredményes. A Real Madridnál 85 találkozón 84-nél európai kupagólnál jár, ami klasszis teljesítmény.

A 100-ból

  • 70-et szerzett jobbal (10-et szabadrúgásból),
  • 14-et ballal,
  • 16-ot pedig fejjel.

Bár ő volt az este hőse, két lábbal a földön maradt a lefújás után, amikor az uefa.com-nak nyilatkozott a Bayern elleni párharcról.

Megtiszteltetés elérni ezt az álomhatárt. Az pedig különösen, hogy egy ilyen erős csapat ellen sikerült, mint a Bayern München. Remek, hogy előnybe kerültünk, de a párharc még nem lefutott. A Bayernnek erős a kerete, és még mindig él a remény számukra.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.