Foci

Dárdai Pál ezúttal Szalai Ádám ellen megy

24.hu
24.hu

2017. 03. 30. 13:03

A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén Berlinbe látogat a Hoffenheim. Ez ugye azért érdekes számunkra, mert a hazaiak kispadján Dárdai Pál edzőként ül, míg a vendégeként Szalai Ádám csatárként, bár tavasszal egész sokszor feláll róla, és gólt is szerez, azaz ismét egyre jobban megy neki szerencsére.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Az ötödik helyen álló berliniek otthon eddigi 12 meccsükből tízszer nyertek, egy-egy döntetlen és vereség csúfítja csak a mérleget és ez a legjobb otthoni mutató a Bundesligában.

Nincs alibi péntekre. Ha jó napot fogunk ki, bárkit legyőzhetünk

– mondta Dárdai Pál, akinek a “fél csapata” sérüléssel bajlódok. Nem számíthat ugyanis Mitchell Weiserre, Fabian Lustenbergerre, Marvin Plattenhardtra, Ondrej Dudára és Sinan Kurtra sem, míg Salomon Kalou és John Anthony Brooks szereplése erősen kérdéses.

A Hoffenheim öt ponttal a Hertha Berlin előtt, a negyedik helyen áll. A sinsheimieknek meg éppen idegenben nem megy neki túl jól, mindössze három győzelmet aratott, s hét döntetlen mellett kétszer kikaptak. Hogy most Szalaival a kezdőben, vagy éppen a kispadon próbálnak pontot, pontokat csempészni a berliniektől, az még kérdéses.

Ami biztos, a magyar válogatott csatára jól érzi magát Hoffenheimben. Ezt az is mutatja, hogy, az őszi idényben hat meccsen mindössze 134 percet töltött a pályán, míg a tavaszi nyolc forduló alatt ezt már meg is duplázta, 281 perc erejéig kapott bizalmat.

Összességében 14 mérkőzésen öt gólt szerzett – tavasszal négyet – a Bundesligában, azaz 83 percenként talál a kapuba és ez egészen impozáns mutató.

A Bundesliga élvonalának harmadik magyarja, a válogatott kapus, Gulácsi Péter, szombaton 15.30-tól a sereghajtó Darmstadtot fogadja csapatával, a második helyen álló RB Leipziggel.

Bundesliga, 26. forduló, program:

péntek:
Hertha BSC-Hoffenheim 20.30
szombat:
Bayern München-Augsburg 15.30
Feiburg-Werder Bremen 15.30
Hamburger SV-1. FC Köln 15.30
RB Leipzig-Darmstadt 15.30
Schalke 04-Borussia Dortmund 15.30
Eintracht Franfurt-Borussia Mönchengladbach 18.30
vasárnap:
Ingolstadt-Mainz 15.30
Bayer Leverkusen-Wolfsburg 17.30

A bajnokság állása:

1. Bayern München 25 19 5 1 61–13 +48 62
2. RB Leipzig 25 15 4 6 43–28 +15 49
3. Borussia Dortmund 25 13 7 5 54–27 +27 46
4. Hoffenheim 25 11 ## 2 46–25 +21 45
5. Hertha 25 12 4 9 34–30 +4 40
6. 1. FC Köln 25 9 ## 6 37–29 +8 37
7. Eintracht Frankfurt 25 10 6 9 26–27 –1 36
8. Freiburg 25 10 5 10 32–42 –10 35
9. Schalke 25 9 6 10 32–27 +5 33
10. Mönchengladbach 25 9 5 11 30–34 –4 32
11. Bayer Leverkusen 25 9 4 12 37–40 –3 31
12. Mainz 25 8 5 12 33–41 –8 29
13. Werder Bremen 25 8 5 12 34–44 –10 29
14. Augsburg 25 7 8 10 24–34 –10 29
15. Wolfsburg 25 8 5 12 23–34 –11 29
16. Hamburg 25 7 6 12 24–46 –22 27
17. Ingolstadt 25 5 4 16 23–42 –19 19
18. Darmstadt 25 4 3 18 17–47 –30 15
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.