Foci

Storck kérésére változtattak a bajnoki menetrenden

A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján közölte, hogy megváltoztatta az OTP Bank Liga menetrendjét.

A magyar kupacsapatok korai búcsúja miatt a szövetség úgy döntött, hogy a nemzeti együttes sikeres felkészülése érdekében a lehető legtöbb időt szeretné a válogatottak felkészítésére fordítani.

A szövetségi kapitány kérésére az OTP Bank Liga programja így módosul: a nemzeti ünnep miatt augusztus 21. vasárnapra kiírt 6. fordulót hét közben, augusztus 16-17-én játsszák le a csapatok. Az augusztus 27. szombatra tervezett 7. fordulót egy héttel korábbra hozza előre a szövetség Versenybizottsága.

Az alapos felkészülésben, és a kemény munkában hiszek. Az Európa-bajnokságon mutatott teljesítmény megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk. A világbajnoki selejtező sorozat lényegesen nehezebb lesz, mint az Európa-bajnoki volt, de minden erőmmel azon leszek, hogy a stábommal együtt a lehető legalaposabban felkészült, legjobb állapotban lévő játékosokkal és csapattal vágjunk neki a kihívásnak

-nyilatkozta a szövetség honlapjának Bernd Storck szövetségi kapitány. A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án Feröer-szigetek elleni, idegenbeli mérkőzéssel kezdi a világbajnoki selejtezők sorozatát.

OTP Bank Liga, 6-7. forduló:

6. forduló

augusztus 16., kedd

18.00 MTK Budapest-Videoton FC

augusztus 17., szerda

18.00 DVSC-TEVA-Szombathelyi Swietelsky Haladás

19.00 Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC

19.00 Gyirmót FC Győr-Ferencvárosi TC

19.00 Vasas FC-Budapest Honvéd

19.00 Paksi FC-DVTK

7. forduló

augusztus 21., vasárnap

18.00 Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC

18.00 Újpest FC-MTK Budapest

18.00 Budapest Honvéd-Gyirmót FC Győr

18.00 Szombathelyi Swietelsky Haladás-Paksi FC

18.00 DVTK-Vasas FC

20.00 Videoton FC-DVSC-TEVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik