Sport

Tornagyőztes a magyar pólóválogatott

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 06. 25. 10:27

Korábban a témában:

Vasárnap kissé szokatlan időben, kora reggel csobbant medencébe a magyar vízilabda-válogatott, hogy a spanyolokkal meccseljen az athéni Szamarcidisz Kupa első helyéért. A waterpolo.hu tudósítása szerint Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes pihenőt kapott, nélkülük állt ki a magyar csapat

Az első gólt a spanyolok dobták, de aztán 3-1-re már a mieink vezettek. Innen is volt még visszaút a riválisnak, 4-4-nél egyenlítettek, majd Minguell találata után már náluk volt az előny ismét. Vámos egalizált, 5-5-ről kezdték a csapatok a záró negyedet.

A negyedik felvonásban a magyarok voltak a jobbak, 4-2-re hozták ezt az etapot, így végül 9-7-re győztek. Török Béla, Vámos Márton és Erdélyi Balázs is 2-2 gólt szerzett.

A magyar válogatott veretlenül nyerte meg a Szamarcidisz Kupát, három győzelemmel és egy döntetlennel zárt Märcz Tamás együttese.

Elégedett vagyok, mert ez egy dinamikus, jó spanyol csapat. Türelmesek voltunk, nem kapkodtunk. Örülök, hogy jól sikerült a torna lezárása. Lesz még azért min dolgoznunk a jövőben

– mondta a kapitány a vlv.hu-nak.

Eredmény – Szamarcidisz Kupa, 5. (utolsó) forduló

Magyarország–Spanyolország 9–7 (1–1, 3–2, 1–2, 4–2)
Gólszerzők: Török 2, Vámos 2, Erdélyi 2, Manhercz K., Zalánki, Hárai, ill. Minguell 2, Barroso, Espanol, Munarriz, Tahull, Cabanas

Az állás: 1. Magyarország 10 (39–29, 4 mérk.), 2. Spanyolország 7 (27–26, 4), 3. Montenegró 4 (24–20, 3), 4. Görögország 4 (22–19, 3), 5. Kanada 0 (25–43, 4)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.