Sport

Gyárfás Tamást itthon szapulják, a FINA vezetőit lenyűgözte

Windsorban rendezik a rövid pályás úszó vb-t, melyen a FINA Executive, azaz a sportág első számú döntéshozó testülete is ülést tart. A vezetők abban állapodtak meg, hogy 2017-ben, a budapesti világbajnokság idején esedékes kongresszusokon az alábbiakról kell majd szavazniuk a küldötteknek:

  • az alsó korhatár bevezetése úszásban világbajnokságokon és olimpiai játékokon: a nőknél 14, a férfiaknál 15 évesen szerepelhetnek a felnőttek között az ifjú versenyzők;
  • nyíltvízi úszásban a 18 foknál hűvösebb vízben legyen kötelező a triatlonosok által használt ún. wetsuitban úszni (18 fokos vagy annál melegebb vízben viszont ne lehessen ilyenben rajthoz állni);
  • vízilabdában drasztikus változtatások vannak kilátásban: a férfiak is 25 méteres pályán játszanának, kisebb labdával; hét helyett hat játékos lehet egy csapatból egyszerre a vízben, egy csapat pedig 13 helyett 11 pólósból állna;
  • a szinkronúszás neve megváltozhat művészi úszásra.

Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke bemutatta a budapesti világbajnokság alatt megjelenő napilap mutatványszámát, amely nagy tetszést aratott.

A legnagyobb érdeklődés a hazai vb-vel kapcsolatban az óriástoronyugró verseny lebonyolítása iránt mutatkozik, mely csodálatos környezetben, a Parlamenttel szemben, a Duna parton zajlik majd. A FINA-vezetés emellett örömmel fogadta, hogy megkezdődött a vb-jegyek értékesítése.

Gyárfás Tamás szerdán mondott le a MÚSZ-elnöki posztjáról, az úszóügy alakulását az alábbiakban foglaltuk össze:

Az előzmények:

  1. Gyárfás Tamás múlt november 15-én, kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közőtt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, melyben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, ahol Gyárfás elmondta: felvetődött benne a távozás, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó a közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkrét vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid isközleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, melyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a kritikákra, azt szeretné, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, melynek lényege, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők, és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is felsorakozott úszótársai mögé. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízom egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában.”
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.
  22. A MÚSZ hitelrontásért bepereli Németh Zsolt egykori nyíltvízi szövetségi kapitányt,  amiért azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szintén jogi lépéseket tesz Szabó József olimpiai bajnok ellen, aki a fullank.com internetes portálon fogalmazott meg pénzügyi vádakat ellene.
  23. 2016. november 30-án lemondott Gyárfás Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik