Poszt ITT

Harry Potter vagy Jókai-könyvek: ez itt a kérdés?

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2017. 03. 27. 10:48

Hoppá, hoppá, felkapta mindenki a fejét Csépe Valéria szavaira, és szerencsére újra magasba csaptak a kötelezők körüli hullámok. Csépe miniszteri biztos, aki egyébként neves pszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, így hozzá nem értőnek bajosan nevezhető, azt találta nyilatkozni:

ideje megreformálni a tananyagot.

A többi közt kitért arra is: lehetne kreatívan használni például azt, hogy a gyerekek kütyübolondok, de nem ez a felvetése kapta a legnagyobb visszhangot, hanem a kötelező olvasmányokról tett javaslata.

E szerint ideje elfelejteni az érthetetlen és bonyolult penzumot, adjanak olvasmányos, fordulatos, népszerű könyvet, például Harry Pottert az ifjúság kezébe.

Csépe forradalmár, vélheti, aki az utóbbi években nem figyelt arra, mi történik az irodalomoktatásban. Mert a mostani hangos kiáltozás közben ne feledjük, hogy a szakemberek körében hosszú évek óta napirenden van a téma. Csak éppen rendre lesöprik az asztalról a felvetést, mert sokan tartanak a reformoktól. A reform ugyanis felforgat, a reformálás kockázatot rejt magában, esetleg máshogy sikerül, mint megálmodtuk. Illetve, ugye, nem mindenki ugyanazt álmodja.

Felhorgadnak a hagyományok tisztelői, hogy hát nekünk is át kellett rágnunk magunkat ezen és azon, és lám, micsoda ember lett belőlünk. (Micsoda, na? Nem-olvasó. Nem tájékozott. Aki a következő generációnak is azt adja tovább, hogy annyi jobb dolog van, mint az olvasás.) De mindez semmit nem von le Csépe érdemeiből: örülök, hogy hangot adott a véleményének, és nagyon remélem, hallgatnak végre a szakértőre.

Sokan azt mondják, maga a tény, hogy valami kötelező, eleve elriasztja az eljövendő olvasók minimum felét.

Ezt továbbfűzve rendre azt is hozzáteszik, hogy ki-ki találja meg a széles és változatos kínálatból, ami lelkének és habitusának leginkább megfelel. Igen ám, de ha nem alakul ki biztos ízlésünk, ha csak eltartás, ellenkezés van bennünk, nincs kedvünk csemegézni. Ráadásul ha nincsenek megfelelő támpontjaink, könnyen csalódunk. Megint egy szar könyv, nem olvasok többet.

Még én is, aki gyerekkoromtól a könyvek rabja vagyok, sok kötelezőt skippeltem. Ásatag, poros fárasztó dolognak tartottam, ami pár mondat után nem húzott be. Valóban nem villanyozott fel az Iliász.

Ásítottam, mikor az Isteni színjáték került sorra. Nem volt még érzékem a nyelvi finomságokra, az árnyalatokra, nem csodálkoztam rá a korra. Nem is csoda. Az ízlés érik, rétegződik, finomodik. Meg kell érni például a régi korok irodalmára. És az oktatás ezt nem segíti. Ezért nagy öröm például, hogy nemrég megjelent Nényei Pál irodalomértelmező sorozatának első két része – Az Irodalom visszavág 1-2, ami segít megérteni és megszeretni a kötelezőket, bemutatva például azt, mitől érdekes a Szigeti veszedelem.

Kulcsokat ad a középiskolások kezébe, amik segítségével bejuthatnak egy olyan világba, ahol világos lesz, hogy teszem az ókorból ránk maradt remekművek valóban remekek. Szegény, szegény Jókai, legtöbbször rajta csattan az ostor. Hogy is ne, hozzá mindenki tud kapcsolódni. Éles kontrasztban állnak a nehezen végigrágható nyelvezetű, tízoldalas jellemzésekkel „tarkított” szövegtengeri a filmadaptációk világával. De ugyanennyit „kapnak” az ókori szerzők is. Iliász? Fúj. Pedig nem kellene így lennie. De nem is kellene tizenévesek torkán lenyomni. Se a szövegértési, se az egyéb kompetenciákat nem fejleszti.

Persze most is vannak, akik kapásból harapnak. Például hogy Csépe szavai szimpla jófejeskedések, és figyelemfelkeltés, meg hogy nincs képben egyáltalán, a Potter már lefutott, annyi jó ifjúsági könyv van a Pál utca fiúk és a Titkok kamrája között, ciki e lejárt lemezt emlegetni.

Budapest, 2017. március 7.
Csépe Valéria pszichológus a Köznevelési Kerekasztal ülése után tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2017. március 7-én. A kormány támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Csépe Valéria (MTI / Szigetváry Zsolt)

E véleményre én annyit reagálnék, hogy a Harry Potter itt csupán jelkép – egy olyan könyv, amit az idősebb korosztály is ismer és szeret, talán az utolsó az utóbbi évekből, amire egy világ rákattant. Mert persze azóta kitombolta magát a vámpírláz is (többek között), és söpörték ki a pénztárcákat és az agyakat új és új divatos olvasmányok, de abban talán egyetérthetünk, hogy a paradigmaváltó sorozat igenis a varázslófiúhoz köthető. Rowling nemzedékek kezébe varázsolta vissza a könyvet. Tehát nem ördögtől való őt felemlegetni a reformálás ürügyén. Nem hiszem, hogy a neves szakember arra utalt, hogy csak Potter és más semmi. Egyszerűen választott egy vonatkoztatási pontot, ahonnan el lehet rugaszkodni.

Sokat járok középiskolások közé, rendhagyó irodalomórát tartani. Ezeket az alkalmakat elkötelezett pedagógusoknak és könyvtárosoknak köszönhetik a középiskolások. És valóban meg is köszönik, mondja belőlem tapasztalat. Most is épp vidékről jövök, ahol aktuálisan a felső évfolyamosokat terelték össze, hogy a kortárs írót – engem – meghallgassanak. A találkozók előtt szeretem meglesni őket az ablakból. Szomorúan, csüggedten vonult a csapat az iskolából a könyvtárba, arcukon az volt, hogy na, basszus, másfél óra tömény szenvedés, szünet nélkül.

Mondtam is nekik, hogy igazán pezsdítő volt figyelni őket, mintha a vágóhídra terelték volna a kompániát. És hogy ezt kicsit rossz látnom, mert nem is tudom eldönteni hirtelen, minek szól: a személyemnek, vagy magának az irodalomnak. (Ekkor is elfojtottak páran egy ásítást, talán megszokták, hogy a téma ezt hozza elő, pavlovi reflex: olvasás, okoskodás egyenlő dögletes unalom.)

Amikor közöltem,hogy először felolvasnék nekik valamit, szinte láttam, hogy ereszkedik bennük a sötét függöny. Ám aztán, körülbelül a szöveg negyedénél megtörtént a csoda, ami az eddigi élményeim alapján rendre megtörténik. Páran előredőlnek, nem hallatszik egy pisszenés sem. A jó helyeken nevetnek, a jó helyeken hatódnak meg. És kérdések születnek meg bennük. Hogy ez is irodalom? Ilyet is lehet találni? A végén kérdezik, kit ajánlok még. Én mindig gondosan választom ki, mit olvasok melyik korosztálynak. Mert nem mindegy se a téma, se a stílus.

Első körben csak olyan részlet jöhet szóba, amivel az adott korosztály azonosulni tud, ami érdekli és foglalkoztatja a hétköznapokban. Ilyenkor a szerelemmel például nem lehet mellélőni. A találkozás végén már ott tartunk, hogy ajánljak mást is, mondjak még könyveket és írókat, akik hozzájuk szólnak. És én mondok. Nem egyet, nem kettőt. Hála az utóbbi évek ifjúsági könyvkiadásába ömlő lendületnek, a jó könyveknek és a meghívható íróknak se szeri se száma.

Ha a fiatal olyan olvasmányt kap, amihez köze van, nagyobb eséllyel lesz könyvmoly is akár. De legalábbis nem fogja az irodalmat a világ legszörnyebb dolgai közé sorolni. És talán megtalálja azokat az olvasmányokat, amik felkészítik az életre, amik segíthetnek a döntésekben, vagy amik egyszerűen csak megszépítenek egy-egy napot.

Mindezek szeretném, ha Csépe átvinné a reformjait. Különben marad,ami eddig is volt: az egyre romló PISA eredmények, az érdektelenség, és – a megkockáztatom – egyre látványosabb össznépi elbutulás. Szóval: hajrá!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.