Média
Gundel-Takács Gábor

Leszerződött Gundel Takács Gábor

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 05. 18. 18:37

Korábban a témában:

Akár több csatornán is feltűnhet a jövőben Gundel Takács Gábor. A NuMuvee  független műsorgyártó cég bejelentése értelmében kizárólagos megállapodást kötött Gundel Takács Gáborral. Az együttműködés szerint a műsorvezető csatorna-független televíziósként, kizárólag a NuMuvee-val áll majd szerződéses viszonyban.

A NuMuvee jelenleg több televíziós csatornával folytat párhuzamos egyeztetéseket olyan formátumokról, melyek Gundel Takács Gábor vezetésével kerülhetnek műsorra. Ennek értelmében a jövőben a független műsorvezető akár több televízió képernyőjén is feltűnhet.

Sok éves televíziós pályafutásom alatt mindvégig azért dolgoztam, hogy szórakoztassam a nézőket. Műsorvezetőként egyetlen elköteleződésem van, ez pedig hozzájuk, a nézőkhöz fűz, válasszák bármely csatorna műsorkínálatát is

– mondta Gundel Takács Gábor.

A műsorvezetővel szerződő NuMuvee 2014 óta szereplője a hazai műsorgyártók piacának. Gyártói a Duna Tv-n korábban látható Játék határok nélkül című műsornak, jelenleg a Bringasáv című tematikus műsort készítik az RTL Klubra, emellett számos műsorformátum kidolgozásán tevékenykednek.

A köztévé Maradj talpon! című műsorának volt műsorvezetője az elmúlt időszakban az Origónál dolgozott, miután az MTVA-tól arra hivatkozva távozott több év után, hogy már sértette a hitelességét ott dolgozni.

Megkérdeztük a műsorgyártó céget, a szerződés érinti-e az Origót. Azt válaszolták: csak televízióra vonatkozik a kizárólagos szerződés. Kerestük az ügyben a műsorvezetőt is, dolgozik-e a jövőben a portálnak. Válaszáról itt számoltunk be.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.