Média

Gundel Takács Gábor az Origóhoz igazol

Az Origo Szpíker Korner című sportmagazinjának műsorvezetője lesz mától Gundel Takács Gábor – írja a műsornak helyet biztosító portál, amelyről épp ma derült ki, hogy időnként még a technológiai rovatának híreit is cenzúrázta, illetve ahol korábban épp a Gundelnek mostantól munkát adó sportrovat egyik távozó munkatársa (Mártha Bence) is nyíltan írt arról, az internetes médiacégből lakájmédiát csináltak.

Gundel korábban arra hivatkozva jött el a közmédiától, ahol a Maradj talpon! című vetélkedő házigazdája volt éveken át, mert úgy érezte, már a hitelességét veszélyezteti, ami az állami médiavállalatnál történik. Ezután a Budapesti Olimpiai Mozgalom szóvivőjeként lehetett róla hallani, de elég hamar kiderült, hogy rossz lóra ült, hiszen nem sokkal később Magyarország visszalépett a 2024-es olimpiai pályázattól. (Emiatt Gundel neve is bekerült az 5 ember, akiből bolondot csinált az olimpiai harakiri című összeállításunkba.)

A Gundel Takács által vezetett Szpíker Korner műsor egyébként a magyar és nemzetközi labdarúgás legfontosabb eseményeiről szól majd, például a Bajnokok Ligájáról, illetve a magyar válogatott meccséről.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik