Kultúra

Már biztosan folytatást kap az AZ

Ugyanis elkezdték kidolgozni a bohóchorror második részt, melynek immár a munkacíme is ismert.

Világszerte a legtöbb országban, így hazánkban is tegnap mutatták be a mozikban Stephen King 1986-ban megjelent Az (It) című regényének új adaptációját, amelyről mi is megírtuk, hogy nagyszerű lett.

Az anti-horrornéző és Stephen King esete a gyilokbohóccal
Avagy hogyan - és miért - élvezte a parabohóc para sztoriját a filmrajongó, aki gondosan kerüli a horrorfilmeket. Spoilermentes kritika.

A The Hollywood Reporter szállította a hírt, miszerint a gyártó New Line Cinema stúdiónál már tervezik és

elkezdték kidolgozni a Chapter Two (Második fejezet) munkacímű folytatást, amely valószínűleg 2019-ben fog a mozikba kerülni.A THR értesülései szerint a forgatókönyvírók egyike, Gary Dauberman aláírt a következő részre, a rendező Andy Muschietti pedig szintén készen áll a folytatásra, noha vele még nem született megállapodás.

Nagyjából januárra készülünk el a második film forgatókönyvével. Ideális esetben márciusban megkezdjük az előkészületeket. Az első rész a gyerekekről szól. A második ugyanezekről a karakterekről, csak 27 évvel később, már felnőttként. Ebben lesznek visszaemlékezések is 1989-re, amikor még gyerekek voltak a főhősök.

– nyilatkozta korábban az argentin származású, 43 éves Muschietti.

A sequel produceri munkáit ismételten a nővérével, Barbara Muschiettivel együtt a rendező, továbbá Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg végzik majd.

Jó, de miért akkora zseni Stephen King?
Nem mintha nagyon sokaknak kellene magyarázni, de azért összeszedtük azokat az ízeket, amelyek miatt annyira addiktívak King mester művei.

Egyelőre még sok kérdés nyitott a Chapter Two-val kapcsolatban, így pl. azt sem tudni, hogy feltűnnek-e majd benne az első rész gyerekszereplői. A források szerint bár a történet 27 évvel később játszódik, lesznek benne visszatekintések a múltba, akárcsak a könyvben, azaz szükség lehet a gyerekszínészek közreműködésére is, hacsak nem a most bemutatott alapfilm jeleneteit tervezik újra felhasználni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik