Kultúra

Rey durcás gimnazistának néz ki a Star Wars 8 első fotóján

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2017. 02. 17. 10:06

Ráadásul négy, azaz négy (!) dolog is kiderül a The Last Jedi alcímet viselő filmről.
Korábban a témában:

Naaaaagyon lassan csöpögnek az infók és kedvcsinálók a Star Wars 8. részével kapcsolatban, amelyről csak annyi információnk van HIVATALOSAN, hogy idén december 14-én érkezik, a címe pedig:

Star Wars: The Last Jedi

lesz.

A Redditesek beszámolói alapján ugyan már összeraktuk, miről szólhat majd a rész, sőt, pár napja a 4chan infók alapján leírtuk, mi várható az áprilisban esedékes első trailerben, de pár órája megérkezett az első kép is, amely a The Last Jedi három főszereplőjét mutatja. Igazából nem nagy szám, csak a Force Friday egyik játékának a csomagolása:

És ez miért érdekes?

  • Rey fodrásznál járt és úgy hordja a haját, mint Obi-Wan mestere, Qui-Gon Jinn
  • Nagyon határozottan markol rá a fénykardra, hogy érezzük, az Erő vele van, de arckifejezése leginkább olyan, mintha ő lenne a suli leglúzerebb diákja, de megtalálta a faterja coltját, amit osztálytársai arca előtt lóbál azzal a felkiáltással, hogy „látjátok, milyen kemény vagyok?”
  • Poe és Finn között még mindig olyan erős a bromance, hogy utóbbi továbbra is haverja bőrdzsekijét viseli
  • A galaxis leggyorsabb X-szárnyú pilótája teljes menetfelszerelésben néz a csomagolásról, sanszos, hogy egy újabb nehéz feladatot kap majd Leiától, amit meg kell oldania

A Csillagok háborúja nyolcadik epizódját illetően még annyi biztos, hogy a szereplőgárdáját Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren), Oscar Isaac (Poe Dameron) Mark Hamill (Luke Skywalker), Peter Mayhew (Chewbacca), Carrie Fisher (Leia), Domhnall Gleeson (Hux tábornok), Lupita Nyong’o (Maz Kanata), Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Anthony Daniels (C-3PO), Kenny Baker (R2-D2),  Andy Serkis (Snoke fővezér), illetve a hozzájuk ismeretlen szerepben csatlakozó Benicio Del Toro és Laura Dern alkotja.

A filmet a brit Rian Johnson rendezi, és Leia hercegnő szerepében látható lesz benne a december végén váratlanul elhunyt Carrie Fisher is, akinek a jeleneteit még halála előtt leforgatták.

Amúgy itt nézegethetsz képeket a forgatásról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.