Kultúra

A wellnessezés még nem volt olyan para, mint amilyen Az Egészség ellenszerében lesz

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2017. 01. 18. 12:57

Erről árulkodik a szanatóriumos horror legutóbbi előzetese, amelynek itt van a szinkronizált változata.
Korábban a témában:

Még decemberben jelent meg a Gore Verbinski rendezésében készülő Az Egészség ellenszere (A Cure for Wellness) második előzetese, amelynek mostanra elkészült a szinkronizált változata. Ja és immár a horror magyar poszterét is szemügyre vehetjük.

InterCom

A film főhőse egy multicég ambiciózus fiatal alkalmazottja lesz, akit a főnökei Svájcba küldenek, hogy kerítse elő azt a fejest, aki azóta nem hallat magáról, hogy odautazott “feltöltődni”. A tehetséges Dane Dehaan által megformált srác útnak is indul és ellátogat abba az Alpokban található wellness centerbe, ahová állítólag az elveszett góré ment. Megérkezését követően feltámad benne a gyanú, hogy valami nincs rendben a hellyel, ahol miután félelmetes dolgokat tapasztal, az ott dolgozók őt is “betegnek” diagnosztizálják és pácienst faragnak belőle. Az ifjú eztán rájön, hogy ez a szanatórium nem egyszerűen börtön, de maga a földi pokol, ahonnét nincs menekvés, legalábbis élve semmiképp.

Dehaan mellett Jason Isaacs, Mia Goth, Adrian Schiller és Celia Imrie játsszák a főbb mellékszerepeket a horrorban, amely február 16-án fog a magyar mozikba kerülni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.