Kultúra

A vér is megfagy az ereidben az új Alien-film előzetesétől

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 12. 25. 13:45

Lélegzetelállítónak és brutálisnak ígérkezik az Alien: Covenant, amelynek végre itt van az első trailere.
Korábban a témában:

Immár hetek óta az utómunkálatokat tapossa az Alien: Covenant, amelyről novemberben kiderült, hogy az előzetesen beígértnél közel 3 hónappal korábban fog a mozikba kerülni. Az Alien-rajongókat lázba hozó hír óta nem tudtunk meg sok újdonságot a Ridley Scott rendezésében készülő produkcióról, amelyhez a héten megjelent hátborzongató képek után mostanra, mintegy karácsonyi ajándék gyanánt megérkezett az első előzetes.

20th Century Fox

A sci-fi horror a címadó űrhajó felfedező útjának története lesz és a cselekmény arról fog szólni, hogy a Covenant legénysége megérkezik egy még feltérképezetlen bolygóra, amelyről aztán persze kiderül, hogy egy félelmetes és veszélyes világ. Ezen a planétán a csapat nem talál egyebet, csak a végzetes Prometheus-expedíció David nevű szintetikus tagját (Michael Fassbender), no meg egy bizarr formájú űrhajót, tele furcsa tojásokkal.

Még júniusban eldőlt, hogy a Prometheus hősnőjeként megismert Dr. Elizabeth Shaw szerepében Noomi Rapace mégiscsak visszatér az új filmben, akárcsak a David mellett egy új, Walter nevű androidot is megformáló Fassbender. Mellettük az előzetesben is előkerülő Katherine Waterston, Billy Crudup és Danny McBride, továbbá James Franco, valamint a Peter Wayland-et megint eljátszó Guy Pearce alkotja még a szereplőgárdát.

A roppant ígéretes Alien: Covenant május 19-én fog debütálni az amerikai mozikban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.