Az #OscarsSoWhite-botrány után az Akadémia esküdözött, nem lesz több ilyen, és nagyon úgy tűnik, tartják magukat a kijelölt irányhoz. Láthatóan több olyan történetet visznek filmre, amelyek nem patyolatfehér szereplőkről szólnak – a tévésorozatok pedig még inkább sokszínűek. Már az Emmy-díjak is szépen alakultak diverzitás terén, és egyre inkább úgy tűnik, a Golden Globe-on és az Oscaron is megvalósul a sokszínűség. Az egész mögött felsejlik Viola Davis emlékezetes Emmy-beszéde, amikor arról beszélt, hogy nem kaphatsz díjat olyan szerepekért, amelyek nem léteznek – lám, amint írnak sztorit, szerepet, érkeznek a döbbenetesen zseniális alakítások indiaitól latinóig, nahát, micsoda meglepetés, ja, nem. A Fences című mozival Viola Davis saját maga szavait teljesítheti be: itt egy szerep, úgy el van játszva, hogy a fal adja a másikat, és minimum egy komolyabb jelölés szinte biztosan kinéz neki érte a díjszezonban. Ugyanígy esélyes filmbeli partnere, Denzel Washington is, akivel egy meglehetősen problémás fekete család életéről mesélnek drámai mesét. Az August Wilson Pulitzer-díjas színpadi drámájából adaptált mozi helyszíne az ’50-es évek Amerikája, a társadalmi háttér a mainál is rasszistább, csak a szokásos. Gyönyörű mozinak ígérkezik, a tengerentúli mozikba karácsony napján érkezik, hazai premierről egyelőre nincs hír.
Kultúra
Idén már biztosan nem lesz túl “fehér” az Oscar, Denzel Washington tesz róla

2016. 09. 28. 11:05

Ajánlott videó
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Copied
Live
00:00
00:00
00:00
- 05:03 Teljesen feltúrják a vaddisznók a Tihanyi-félszigetet, egyre több a vad a Balatonnál
- 03:59 Akkora eltiltást kapott a bírót majdnem lefejelő edző, amire nem volt még példa a francia fociban
- 03:33 Ilyen csalást és botrányt még nem látott az MMA
- 23:00 BL: elképesztő meccset nyert meg a ’Pool, emberhátrányban győzött a Barca
- 22:26 Magyar Közlöny: változik a szakrendelők időpontfoglalási rendszere
- 21:44 Jászai Gellért nagyköveti rangot és diplomataútlevelet kapott
- 21:36 A nap legfontosabb hírei – 2025. március 5.
- 21:22 Miért akarhatja Orbán leszedetni Putyin oligarcháit az uniós szankciós listáról?
- 21:00 Macron az Orbánnal való találkozója előtt: Készen kell állunk, ha az USA már nincs mellettünk
- 20:55 Palácsik-Ráthonyi Tímea azt mondja, Andy Vajna „is jelen volt egy picit” sikeres embrióbeültetésekor
- 20:44 Egy 1-8-as gyászos széria okozta a szegedi kézisek végzetét a BL-ben
- 20:39 BL: egy kihagyott büntető is belefért, idegenben simázott az Inter
- 20:29 Vatikán: Ferenc pápa állapota továbbra is stabil
- 20:09 Megduplázódó bevétellel váltaná ki a szabadalmi pénzek elvesztését a Richter
- 20:06 Mentális betegséggel küzdhetett a mannheimi ámokfutó
- 14:43 Epres Panni a gyerekeiről: Mindketten küzdelmes utat választottak
- 18:36 Jójárt Krisztián: Európa okkal fél az orosz agressziótól
- 21:44 Jászai Gellért nagyköveti rangot és diplomataútlevelet kapott
- 14:35 Magyarellenes támadás történhetett Pozsonyban
- 20:55 Palácsik-Ráthonyi Tímea azt mondja, Andy Vajna „is jelen volt egy picit” sikeres embrióbeültetésekor
- 15:13 Rúzsa Magdi a hármas ikreiről: Nagyon jó, hogy jöttek, mert talán kezdtem elmenni olyan irányba, ami nem feltétlenül jó
- 14:54 Amerika megszakította a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
- 13:58 Kovács Patrícia a párjáról, Medveczky Balázsról: Amikor vele találkoztam, akkor éreztem először, hogy itt és most jó
- 16:20 Már 18 gyanúsítottja van az óbudai polgármester korrupciós ügyének
- 13:58 Búcsúlevelet írt a kisfiát Berekfürdőn megfojtó német nő, de tagadja a tettét – letartóztatták
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!