Kultúra

Itt vannak az első poszterek az új Dan Brown-adaptációhoz

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

nomen est omen. 2016. 05. 07. 08:30

A Robert Langdon szerepében visszatérő Tom Hanks főszereplésével készül az Inferno, amelyhez két mutatós plakát jelent meg.
Korábban a témában:

Már az utómunkálatokat tapossa Dan Brown 2013-ban megjelent Inferno című regényét feldolgozó mozifilm, amelyet a 2006-os A Da Vinci-kód és a 2009-es Angyalok és démonok után ismét Ron Howard rendez. A produkciót részben Magyarországon forgatták, ezért fordulhatott elő például az, hogy a főszerepet ebben is elvállaló Tom Hanks februárban egy budapesti étteremben vacsorázott.

Az Inferno sztorija szerint Robert Langdon egyszer csak felébred egy olaszországi kórházban és nem tudja, hogyan került oda, miközben egy bizarr vallási relikviát fedez fel a holmija között. Miközben megpróbálja összeszedni magát és kinyomozni, mégis mi történt vele, váratlanul az életére tör egy női orgyilkos, úgyhogy el kell kezdenie menekülni. Az eztán kibontakozó firenzei hajsza során egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks (Felicity Jones) válik a prof segítségévé. Csak úgy szökhetnek meg titokzatos üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről, melyek egy hatalmas kirakós játék megoldásához vezetnek.

A Harvard Egyetem neves szimbólumkutatójaként visszatérő kétszeres Oscar-díjas Hanks és A mindenség elméletében nyújtott alakításáért Oscarra jelölt Jones mellett Ben Foster, Irrfan Khan, Omar Sy és Ana Ularu játssza a mellékszereplőket, de futólag Árpa Attila és a Munkaügyekből is ismerős Sarbó Kata is feltűnik majd az alkotásban. Az Inferno október 14-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Columbia Pictures
Columbia Pictures
Forrás: Coming Soon
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Man looking at adults website on tablet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.