Kultúra

Áll a bál a kassai Omega-koncert miatt

24.hu
24.hu

2015. 12. 29. 21:40

Van, aki szerint a zenekar megszentségtelenítette a város székesegyházát.

Állítólag az Omega együttes miatt nem lehet több rockkoncertet tartani a kassai dómban – írja a felvidéki Új Szó. A veterán magyar rockzenekar még október 29-én lépett fel a városban, ami többeket felháborított, a katolikus egyház kassai érseksége pedig új irányelvet adott ki a koncert után arról, hogy milyen koncerteket és előadásokat lehet tartani a székesegyházban – kizárólag olyanokat, melyek a vallás gyakorlását és megerősítését szolgálja.

A kassai érsek, Bernard Bober szerint a templom elsősorban az imádkozás és a csend helye, a papok figyelmét még arra is felhívja a dokumentumban, hogy adventi időszakban ne énekeljenek a hívek karácsonyi énekeket és karácsonyi koncerteket se tartsanak, hagyják azt a karácsonyi időszakra.

Az irányelvek kiadását nem indokolta az érsekség, de tudni lehet, hogy az Omega koncertje után többen is panaszt tettek az érsekségen. Marián Čižmár lelkész szerint például soha nem szentségtelenítették meg úgy a Szent Erzsébet-székesegyházat, mint az októberi koncert alkalmával.

Pásztor Zoltán, a Kassai Egyházmegye helynöke viszont úgy véli: színvonalas és szép előadás volt az Omegáé, a szervezők előzetesen minden illetékessel egyeztettek. A koncertszervező, Török Adrienne pedig azt mondta: Oroszországban a zenekart ezért az előadásért kitüntette a moszkvai pátriárka.

Kóbor János, az Omega énekese a lapnak azt mondta: a templom nem idegen a zeneművészettől, ott sem csak imádkozni és bűnbánatot gyakorolni lehet, az egyház pedig annak ellenére kissé konzervatívan áll a kérdéshez, hogy Ferenc pápa rocklemezt adott ki. A zenekarhoz egyébként csak annyi panasz érkezett, hogy nem fért el mindenki a templomban, két előadást is tarthattak volna.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.