Az aranylabdás ukrán csatár a 25. percben szerezte meg a vezetést a Dinamo Kijevnek, miután egy beadásnál megelőzte védőjét. Gusev a 77. percben a második hazai gólt is megszerezte az angol sztárgárda ellen, így az ukránok két gólos előnyből várhatják a visszavágót. A Liverpool után újabb angol csapat szenvedett vereséget az Európa Liga nyolcaddöntőjében.
Az Ajax hazai pályán fogadta a Szpartak Moszkvát, azonban az amszterdamiak nem lehetnek elégedettek az eredménnyel, hiszen Alex az 57. percben a vendégeknek szerezte meg a vezetést, amit az oroszoknak sikerült végig megőrizniük.
A Benfica számára nem indult jól a Paris Saint-Germain elleni párharc, a 14. percben Luyindula szerzett vezetést a vendégeknek. A szünet előtt aztán Maxi Pereira egyenlített, majd a mérkőzés vége előtt nem sokkal fordítania is sikerült a hazaiaknak, a 81. percben Jara góljával alakult ki a 2-1-es végeredmény.
A Twente tetemes, három gólos előnyt harcolt ki a Zenit elleni szentpétervári visszavágóra, ráadásul a holland alakulat még gólt sem kapott. Az első játékrész 25. percében De Jong talált be, az 56. percben pedig Landzaat duplázta meg a hazaiak előnyét. A kegyelemdöfést De Jong második találata adta meg az oroszoknak a 92. percben.
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Eredmények:
Dinamo Kijev – Manchester City 2-0
gólszerzők: Sevcsenko (25.), Gusev (77.)
Ajax Amsterdam – Spartak Moszkva 0-1
gólszerzők: Alex (57.)
Benfica – Paris S.G. 2-1
gólszerzők: Maxi Pereira (42.), Jara (81.) illetve Luyindula (14.)
Twente – Zenit 3-0
gólszerzők: De Jong (25., 92.), Landzaat (56.)