Külföld
Párizs, 2017. május 14.
Emmanuel Macron új francia államfő hallgatja Anne Hidalgo párizsi polgármester díszbeszédét Párizsban 2017. május 14-én, Macron hivatalba lépésének napján. (MTI/EPA/Reuters pool/Charles Platiau)

Két miniszter is távozik Macron kormányából

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 06. 21. 09:02

Távozik Emmanuel Macron francia elnök újjáalakuló kormányából a centrista Francois Bayrou, a Demokrata Mozgalom (Modem) vezetője és a párt másik politikusa, Marielle de Sarnez Európa-ügyi miniszter is, jelentette szerdán az AFP francia hírügynökség.

Bayrou eddig az igazságügyi miniszteri posztot töltötte be.

Úgy döntöttem, hogy a következő kormánynak nem leszek a tagja. 17 órakor sajtótájékoztatót tartok, jelentette be szerda reggel Bayrou. Sarnezt Bayrou jobbkezének tartják, az ő távozásáról a Modem egy illetékese tájékoztatta a francia hírügynökséget.

A Modem egyik politikusával szemben vizsgálatot indított az ügyészség, mert a gyanú szerint ő is olyan európai parlamenti asszisztenseket alkalmazott, akik nem az EP-ben, hanem Franciaországban dolgoztak.

A szintén modemes Sylvie Goulard védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy ő sem lesz tagja az újjáalakuló kormánynak.

Édouard Philippe kormányfő a törvényhozási választások után, hétfőn a hagyományoknak megfelelően benyújtotta a kormány lemondását, ám akkor még csak technikai jellegű kormányátalakításról volt szó.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.