Külföld

Az MNB azt állítja, nem ők jelentették fel Spéderéket és a Postát

24.hu
24.hu

2016. 06. 09. 21:55

Pedig a Magyar Postánál úgy tudják, a jegybank kezdeményezésére indult nyomozás.
Korábban a témában:

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője cáfolta az MTI-nek, hogy a jegybank feljelentést tett a Magyar Posta, vagy az FHB Jelzálogbank ügyében. Binder István úgy fogalmazott:

nem igaz az a hír, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank tett volna feljelentést akár a Magyar Postával, akár az FHB Jelzálogbankkal szemben a jelzálogbank jegybanki vizsgálatának ügyében.

Csakhogy a Magyar Posta Zrt. korábban azt közölte, hogy a nyomozóhatóságok arról tájékoztatták őket: szerdán a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján, csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak, amely során a Magyar Postánál is eljártak.

Mint azt korábban megírtuk: nem tudni, hogy a Magyar Postánál zajló nyomozás összefüggésben van-e azzal, hogy Spéder Zoltán érdekeltségeinél, köztük az FHB Banknál is volt házkutatás, ugyanakkor a jegybank az FHB Jelzálogbankra is kirótt ezen a héten egy 105 milliós büntetést, és személyi felelősségre vonást is indított az ügyben, miközben a kormánypárti sajtó valóságos boszorkányüldözést indított az eddig Fidesz-közelinek tartott Spéder ellen. Az FHB és a Posta mindenesetre szorosra fonta kapcsolatát, a bankba az állami társaság be is szállt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.