Közélet

Házkutatást tartottak Spéder Zoltán bankjánál

A Fidesz-közelinek tartott nagyvállalkozó ellen a kormánypárti sajtó is hadjáratot indított.

Adathordozókat foglaltak le és házkutatást tartottak szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál, és Spéder Zoltán Fidesz-közelinek tartott nagyvállalkozó más érdekeltségeinél is – írja a Magyar Nemzet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette a lap azon értesülését, hogy szerdán több helyen is házkutatást tartottak az FHB-csoportnál. Közölték: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda idén január 11-én csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amely fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik.

A Magyar Nemzet emlékeztet: az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy elfogyott a levegő Spéder körül, akinek több, érdekeltségébe tartozó cég a 2010-es kormányváltás után kivételes üzleti lehetőségekhez jutott az állami szektorban. A parlament kedden sürgősségi eljárásban szavazott arról a törvénymódosításról, amely lényegében megszüntette a Spéder érdekeltségébe tartozó Takarékbank kivételes helyzetét a takarékszövetkezeti integrációban, a Magyar Nemzeti Bank pedig ugyanezen a napon 105 millió forintra büntette az FHB Jelzálogbankot, mert állításuk szerint a pénzintézet félrevezette a részvényeseket, egy 2013-as kötvényértékesítéssel kapcsolatban. A jegybank személyi felelősségre vonást is indított az ügyben.

A nagyvállalkozó ellen a kormányközeli sajtó – élén az Andy Vajna tulajdonában álló TV2-vel – valóságos boszorkányüldözést kezdett. Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: Spédert a barátjának tartja. Az üzletember elleni kampányról azt mondta: „barátom volt a jóban, barátom lesz a rosszban is”. Visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a Spéder elleni leszámolással Orbán Viktor neki is üzenni akarna.

Csütörtök este az MTI arról tudósított, hogy a Magyar Postánál is jártak nyomozók. Az állami társaság szoros kapcsolatban áll az FHB-val.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik