Nagyvilág

Prága feláldozná Tibet és Tajvan függetlenségét egy pandáért cserébe

Prága városa nagyon szeretne egy pandát, ezért hajlandó Kína elidegeníthetetlen részeként elismerni Tajvant és lemondani arról, hogy bármilyen módon támogassa Tibet függetlenségét, írja az MTI egy cseh lapra hivatkozva. A Respekt hetilap szerint az erről szóló “partnerségi megállapodást” Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő csehországi látogatása alkalmával írja alá Prága és Peking polgármestere.

“Tettünk egy lépést, hogy pandát szerezzünk Prágának”

– idézte a hetilap Adriana Krnacova prágai főpolgármestert. A kínai feltételek elfogadása radikális változást jelent a prágai álláspontban. Néhány hete még a tárgyalófelek is elvetették az egyezmény pekingiek által javasolt tervezetét, azt mondták, ők nem foglalkoznak nemzetközi politikával. Később konzultáltak a külügyminisztériummal, amely közölte, hogy a szöveg összhangban áll a cseh külpolitikával.

Andrej Babis milliárdos, az időközben kormányra került ANO mozgalom elnöke, már 2014-ben akart szerezni egy pandát Gólyafészek nevű vidéki üdülőhelyére, de később úgy döntött, hogy inkább a prágai állatkertnek kerít egy óriáspandát. Babis jelenleg a miniszterelnök-helyettes és a pénzügyminiszter tisztségét tölti be a cseh kormányban. Más országok tapasztalataiból ítélve a Tibet megszállásával kapcsolatos álláspont kulcsszerepet játszik a pandadiplomáciában. A világ minden óriáspandája Kína tulajdonában van, Peking csak kölcsönbe adja azokat más országoknak – emlékeztetett a cseh hetilap. A panda iránti vágyon kívül semmi nem indokolja a két főváros partnerségi szerződését, hiszen a kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok anélkül is virágzanak – írta a Respekt.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik