Üzleti tippek

Magyarország felkerülhet Európa bortérképére

24.hu
24.hu

2016. 06. 23. 16:04

Aláírták az első magyar-izraeli borászati együttműködési szerződést.
Korábban a témában:

5 éven belül 10 százalékkal emelkedhet a magyar borok fogyasztása Izraelben – jelentette ki Magyarország izraeli nagykövete Csopakon, a megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen. Nagy Andor elmondta, hogy az együttműködés keretében megélénkülhet az országok közti gazdasági kapcsolat, közös megjelenéseket terveznek a borászati kiállításokon, valamint szakmai tapasztalatcserék lesznek.

A nagykövet úgy fogalmazott, hogy a megállapodás eredményeként, mely a Németország és Izrael között már létező együttműködés mintájára jött létre, Magyarország felkerülhet Európa bortérképére. Hozzáfűzte: a tervek szerint jövőre magyar delegáció utazik Izraelbe, hogy a klímaváltozás következtében szükségessé váló intézkedéseket tanulmányozzák.

A tervek között szerepel az is, hogy Magyarország 50 ösztöndíjas helyet ajánl fel Izraelnek, ebből 5 borászati képzést jelent majd, melynek keretében angol nyelven lehet borászatot tanulni és szakmai gyakorlaton részt venni Magyarországon.

Izraelben évente 65 millió üveg bort állítanak elő, mintegy 6 ezer hektárnyi területen. Az egy főre jutó borfogyasztás pedig 5 liter évente. A borászatok mérete többségében kicsi vagy közepes, a piac 75 százalékát három nagy vállalkozás uralja. Az export borok többsége az Egyesült Államokba megy.

Magyarországon 2,5-3 millió hektoliter bort állítanak elő, 72 ezer hektárnyi szőlészetben. Az egy főre jutó borfogyasztás évi 26 liter.

A csopaki Petrányi Pincészet és az izraeli Bravdo Borászat közti megállapodást annak a pénteken záruló bortúrának csopaki állomásán írták alá, melynek során egy 20 fős izraeli borászati delegáció Tokajon, Villányban, valamint a tolnai és a balatoni borvidéken is járt – összegezte az MTI.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.