Pénzügy

Megmutatjuk, meddig nyújtózkodhat a megemelt minimálbérből

A bérmegállapodás alapján a jelenlegi bruttó 110 000 forintról januártól 127 500 forintra emelkedik a bruttó minimálbér, ami nettó 84 887 forint jelent. Ez 11 000 forint pluszt jelent az ideihez képest.

A bérminimum, vagyis a szakképzett minimálbér jövőre bruttó 161 250 forintra emelkedik, aminek 107 231 forint a nettója.

És már a 2018-as emelést is rögzítették: a minimálbér nettó 91 679 forintra a szakmunkás minimálbér pedig 120 099 forintra emelkedik.

Ennek apropóján a Bankmonitor megnézte, mekkora hitelt (személyi kölcsönt) vehetnek fel a legkisebb keresetűek jövőre (ingatlanfedezettel vagy anélkül).

Amit érdemes tudni:

  • Ingatlanfedezet nélküli kölcsönnél a maximális hitelösszeg nem haladhatja meg – banki gyakorlat alapján – a nettó jövedelem 7-10-szeresét.
  • Az ingatlanfedezetes hiteleknél pedig azt kell figyelembe venni, hogy az induló költségek tetemes összeget tesznek ki. Ki kell fizetni az értékbecslést, a szerződéskötési díjat, a közjegyzői díjat és a jelzálogbejegyzés díját. Persze ezen költségek jó részét vagy ki sem kell fizetned, vagy utólag jóváírják a számlán – jegyzik meg.

A könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért mindkét hitelfajtát azonos futamidőre nézték meg (4 év), feltételezve, hogy a banki gyakorlatban bevett 40 százalékos LTV-t alkalmazzák. Vagyis maximum 34 000 forintos havi törlesztővel számoltak.

Íme, az eredmény, ingatlanfedezet nélkül:bankmonitor_2és ingatlanfedezettel: bankmonitor_1

Többe kerülhet a leves, mint a hús

Mint látható, a különbség a felvehető összeg között csupán 100 000 forint. Ismét bebizonyosodott, hogy 1-2 millió forint körüli hitelösszeg esetén semmi értelme nincs ingatlanfedezetes hitelt felvenni – állapították meg.

Azt is hozzátették, hogy sok banknál elérhető már a 10% alatti személyi kölcsön-kamat. Ahogy az ábrákból is látszik, egy átlagos árazású, ingatlanfedezetes hitel annyiba kerül, mint egy jobb személyi kölcsön.

Ami rossz hír: minimálbérrel korlátozottabbak a lehetőségek, mert a bankok olyan ügyfeleket céloznak meg, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek, és akikről nagy biztonsággal elmondható, hogy fizetni tudják majd a havi törlesztőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik