FN

Az érintett országok minden próbálkozása ellenére folyamatosan erősödnek a közép-európai devizák. Egyelőre nem látszik trendváltás, de ha eljön, félő, hogy a visszarendeződés túl gyorsan zajlik majd le.
2005. 03. 17. 08:00
A vevők jobb kiszolgálását, a vezetői döntések felgyorsítását, az ügyfelek alaposabb ismeretét eredményezi a Dreher Sörgyárak Rt.-nél bevezetett ügyfélkapcsolati rendszer.
2005. 03. 17. 08:00
Akik sokat tartózkodnak légkondicioinált helyiségekben, jól tudják, hogy azokban a levegő gyakran száraz – a készülékek működésükből adódóan folyamatosan csökkentik a nedvességtartalmat (igaz, a korszerűbb változatok pótolják is azt). A levegő ugyanis lehűtve telítődik a benne lévő párával, így a magasabb hőmérsékleten az addig légnemű víz folyékony formában csapódik le. E jelenségen alapulva amerikai mérnökök [...]
2005. 03. 17. 08:00
Valós idejű kommunikációt vezetett be a panaszkezelésben egy német távközlési cég. Az ügyfélszolgálatos munkatárs a betelefonáló problémájának megoldásához azonnal kapcsolatba léphet az érintett területtel és minden szükséges adatot lehívhat. Az intézkedéssel a fogyasztók által észlelt szolgáltatás minősége 5 százalékkal javult, egyetlen hívással sikerült elintézni a panaszok négyötödét, s a részlegnél 25 százalékkal csökkentek a költségek. [...]
2005. 03. 17. 08:00
Garamhegyi Ábel, a GKM helyettes államtitkára, Philippe Zeller, Franciaország budapesti nagykövete és Gölöncsér József a franciaországi Magyar Gazdasági Év (Magév) miniszteri biztosa 2005. március 16-án Budapesten sajtóbeszélgetés keretében tájékoztatást adtak a franciaországi Magyar Gazdasági Év előkészületeiről és ismertették annak programját. A Magév megszervezésének gondolata magyar részről merült fel, miután a 2001-ben megrendezett franciaországi Magyar Kulturális [...]
2005. 03. 17. 00:00
Jelentős lemaradással “büszkélkedhet” hazánk az innováció területén, míg az újonnan csatlakozó EU-tagok közül Lettországban és Litvániában az innováció növekedési üteme 90-120 százalék körül van, addig ez nálunk mintegy 30 százalékos.Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, Magyarország versenyképességét az olcsó munkaerőtől a kreativitás és az innováció felé kell elmozdítani, el kell érni, hogy 2010-re a [...]
2005. 03. 17. 00:00
Tavaly Magyarországon a nemzetközi konferenciaszövetség (ICCA) kritériumainak megfelelő – legalább három országból érkező, ötven fő részvételével megrendezett – konferencia 351 volt, ebből 91 orvosi, egészségügyi témában – derül ki a Magyar Turizmus Rt. Magyar Kongresszusi Irodájának (MKI) adataiból. A többi nemzeti orvosi konferencia, továbbképzés, fórum és szimpózium az összes rendezvény felét is kiteheti. Elsősorban azok [...]
2005. 03. 17. 00:00
A mintegy kétszázezer budapesti vállalkozás iparűzési adóbevallásának 25-30 százaléka általában hibás. A leggyakoribbak a formai hibák, de vannak tipikus szakmai tévedések is. Emellett tetten érhető néhány jellegzetes megoldás, amellyel a fizetést próbálják kikerülni vagy elhalasztani az adóalanyok – mondta Pataki Sándor, a Főpolgármesteri Hivatal alosztályvezetője. Gyakori formai hiba, hogy az ügyfelek nem megfelelő adatlapot nyújtanak [...]
2005. 03. 17. 00:00
A hazai vállalkozások versenyképességének fejlesztésén segíthet az adórendszer változtatása – véli a BKIK. Az adómértéken kell változtatni úgy, hogy a költségvetés bevétele ne csökkenjen és kiemelt feladatként kell kezelni a fekete gazdaság fehérítését – mondta Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke. Véleménye szerint a 600 ezer “láthatatlan dolgozó” bevonásával lehet csökkenteni [...]
2005. 03. 17. 00:00
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2005. március 16-án előadást tartott a magyar-koreai gazdasági kapcsolatok helyzetéről és jövőjéről az I. Magyar-Koreai Fórumon. A miniszter szerint a magyar szoftveriparban jelentős növekedési potenciál rejlik, amelynek kiaknázása koreai hardvergyártókkal közösen sikerrel kecsegtethet. A szoftveripar fellendülésében kulcsszerepe lehet annak az együttműködési lehetőségnek, amelyet a magyar kormánydelegáció vetett fel koreai [...]
2005. 03. 17. 00:00
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) miután szerdán megkapta a Húsipari Kutatóintézet szakvéleményét arról a Szlovákiában készült füstölt kötözött sonkáról, amelyet az Auchan hipermarketekben árulnak.Menczel Lászlóné, a Hússzövetség titkára az MTI-nek elmondta: a Hússzövetség a múlt héten, próbavásárlás során szerezte be a szakértői által aggályosnak vélt, olcsón árult terméket. Hozzátette: a reklámokban [...]
2005. 03. 16. 00:00
Az iparűzésiadó-bizottság egyik javaslata szerint három lépésben, 2008-ra eltörölnék az iparűzési adót, helyette többet kellene fizetni az ingatlanok és a gépkocsik után. A cégeknek további 2 százalékos helyi társasági nyereség adót is kellene fizetni és 2,5 százalékkal megfejelnék a jelenleg 11 százalékos munkáltatói egészségbiztosítási hozzájárulást. A lap birtokába jutott dokumentumok szerint a bevételkiesés kompenzálására a [...]
2005. 03. 16. 00:00
Több mint 19 000 négyzetméteres területen a szervezők ígéretei szerint minden eddiginél gazdagabb kínálattal és színesebb kísérő programmal fogadja látogatóit március 17. és 20. között az Utazás és a Karát kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az idei seregszemlén minden eddiginél több külföldi ország képviselteti magát, Magyarországgal együtt 44 ország mutatkozik be nemzeti standokon, illetve turisztikai [...]
2005. 03. 16. 00:00
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul amiatt, hogy a vámudvart üzemeltetők az általuk nyújtott, a VPOP és az ügyfelek által igénybe vett szolgáltatásokért nem tudják érvényesíteni az értékarányos üzemeltetési díjat. A szövetség kifogásolja, hogy egy tavaly augusztusi pénzügyminisztériumi rendelet értelmében a területükön működő vámszolgálati helyek költségei az üzemeltetőket terhelik, az intézkedés véleményük [...]
2005. 03. 16. 00:00
Idén a nagykereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokat fokozottan vizsgálja a főpolgármesteri hivatal adóhatósága – mondta Deli Lajos, az adóügyosztály vezetője. Figyelnek a nagy cégekre, mivel az iparűzésiadóból származó bevételek 85 százaléka tőlük folyik be. Idén az ingatlanforgalmazó, az idegenforgalmi, az egészségügyi és az ügyvédi vállalkozások, közhasznú társaságok, valamint az átalakuló és a megszűnő cégek, illetve az [...]
2005. 03. 16. 00:00
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal országos akciót szervezett az előzetesen kijelölt építkezések helyszínein.Az akció célja minden igazgatóságra kiterjedően az előre kijelölt és egyeztetett címeken található, folyamatban lévő építkezéseken foglalkoztatott, be nem jelentett alkalmazottak kiszűrése volt.A 142 fő adóellenőr munkáját a rendőrség és néhány esetben a VP munkatársai előzetes egyeztetés alapján, a helyszíneken megfelelő létszámmal [...]
2005. 03. 16. 00:00
Kártyával nem csak a készpénzt válthatjuk ki külföldi utazásaink alkalmából, de esetleg a klasszikus betegség-, baleset- és poggyászbiztosítási kötvényt is. Bankja és kártyája válogatja, hogy milyen biztosítás jár.
2005. 03. 11. 11:30
Akkora kockázatot szabad vállalni, amennyi nem veszélyezteti az egyensúlyőrző folyamatokat – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, a Munkaadók ás Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által Variációk az adóreformra címmel szervezett fórumon. Az iparűzési adót hosszabb távon el kell tüntetni, első lépésben csökkenteni lehet 2006-ban, illetve egy részét nyereségalapra lehet helyezni – jelentette ki a pénzügyminiszter. Hozzátette: 2006 [...]
2005. 03. 11. 00:00
A Commerzbank (Budapest) Rt. és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara közös programot indít, amelynek keretében befektetési tanácsadással segítik a német vállalatok magyarországi indulását. Több német vállalat azt tervezi vagy fontolgatja, hogy termelését, illetve szolgáltatását áthelyezi Közép-Kelet-Európába, azon belül is Magyarországra. A térség nyújtotta előnyöket kihasználni igyekvő cégeket készül támogatni az új voucher-program. Pénzügyi tanácsadást [...]
2005. 03. 11. 00:00
a hitelek ára szinte változatlan. A lakosság továbbra is ugyanannyit fizet a folyószámla-kölcsönökért és fogyasztási hitelekért, mint egy évvel ezelőtt, amikor a jegybanki kamatszint a csúcson állt. A bankok minden alkalmat megragadnak arra, hogy ameddig csak tudják, fenntartsák az uniós marzs – azaz a betéti és hitelkamatok különbségének – több mint háromszorosát (!). Egyedül a [...]
2005. 03. 10. 08:00
Lisziewicz Julianna Amerikában élő magyar kutató, a Dermavir tapasz feltalálója, azt szeretné, ha Magyarországon épülne ki egy új iparág, az immuntechnológia központja.
2005. 03. 10. 08:00
Olvasói sztorik