Gazdaság

VILÁGBANKI ORSZÁGTANULMÁNY – Elengedhetetlen az újabb bankreform

admin
admin

1996. 01. 03. 00:00

A magyar bankrendszer jelenlegi szerkezete még mindig magán viseli a központi tervgazdálkodásban kialakított struktúra jegyeit – olvasható a Világbank által Magyarországról készített országtanulmány bankszektorral foglalkozó fejezetében. A tanulmány vonatkozó része számos kritikai megállapítást tartalmaz. Egyebek között azt, hogy a szerkezetváltást, a problémák megoldását időben kitolta, hogy a bankok komoly feltételek teljesítése nélkül kaptak sorozatos tőkeinjekciót, s így felerősödtek az újabb támogatásokra irányuló igények. A dokumentum leszögezi: a kormánynak célszerű új bankreform-programokat kialakítania és végrehajtania.

A tanulmány, amely részletesen szól a mai állapotokhoz vezető útról, egyebek mellett azt is megállapítja, hogy az új kormány olyan helyzetet örökölt, amelyben a banki feltőkésítéseket nem kísérte semmilyen meg-alapozott reorganizációs program, s ezért továbbra is fennáll a fizetésképtelenség ismételt bekövetkezéseinek és az erőforrások pazarlásának veszélye. Mindezeken túl a kormány rendkívül hiányos irányítási és felügyeleti rendszert, továbbá csekély eredményeket hozó adóskonszolidációs programot is örökölt.

A tavaly tavasszal lezárt tanulmány az előzményeket ecsetelve foglalkozik a kétszintű bankrendszer kialakításával, amelynek negatív sajátosságának nevezi, hogy a létrehozott új bankokat csak korlátozott tevékenységi körrel ruházták fel. Jelenleg – olvasható a tanulmányban – Magyarországon 41 bank és 255 takarékszövetkezet van (az előbbiek fele hazai ellenőrzésű).

A bankszektor 1994. június végén 2800 milliárd forint értékű aktívával, 1300 milliárd forintnyi kihelyezett kölcsönnel, és 1600 milliárd forintos betéttel rendelkezett (ezek sorrendben a GDP 67, 31, illetve 39 százalékával egyenértékűek). A hat legnagyobb bank – az OTP, a Magyar Hitel Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Budapest Bank, valamint a Postabank – meghatározó csoportot alkot, magánál összpontosítva a bankrendszer aktíváinak, hiteleinek és betéteinek durván 70 százalékát. A takarékszövetkezetek ugyan az összes aktíva 5 százalékát birtokolják csupán, ám vidéken erős pozíciókat építettek ki.

A külföldi és vegyes tulajdonú bankok folyamatosan növelik piaci részesedésüket, de még mindig csak a szektor aktíváinak 15 százalékát tudhatják magukénak. A nem említett hazai tulajdonú bankok eltérő mértékű, a rendszer egészére csekély befolyású bankok, közülük is a legnagyobbnak a mérlegfőösszege sem éri el az 50 milliárd forintot, piaci részesedése pedig az 1,5 százalékot.

Némi verseny azért alakul: az ország legnagyobb bankja, az OTP uralja ugyan továbbra is a lakossági banki tevékenységet, de meghatározó szerepe ha lassan is, de némileg gyengül. Az OTP rendelkezik a banki szektorban összesen található 1050 fiók egyharmadával, a bankszektor betéti állományának 12 százalékával, és a lakossági betétek több mint kétharmadával, ám a lakossági banki szolgáltatások piacán egyre inkább erősödik a Postabank.

A betétbiztosítás intézményének 1993-as bevezetése erősítheti a konkurenciát, miként az is, hogy a kereskedelmi bankok törekszenek az olcsóbb és stabilabb lakossági betétpiacon való térnyerésre. Az OTP és a Postabank mellett a másik négy nagybank továbbra is mindenekelőtt a vállalkozói szféra bankjaiként jellemezhetőek. Bár részesedésük a közelmúltban szemmel láthatóan csökkent, még mindig igen magas, 38 százalékos a kihelyezett hiteleik állománya. A csökkenés elsősorban a külföldi és vegyes tulajdonú bankok aktivizálódásának következménye. A négy nagybank egyike sem vált dominánssá, s várhatóan a jövőben erős versennyel kell szembesülniük, az OTP, a Postabank és a külföldi bankok tevékenysége következtében.

A reformok felgyorsulása után, amikor válságosra fordult néhány nagybank pénzügyi helyzete, a hatóságok képtelenek voltak a probléma rendezését egy megfelelően kialakított programba integrálni. Ehelyett a bankok komoly feltételek teljesítése nélkül élvezhették a sorozatos feltőkésítések előnyeit. Ezek jelentős része nem vette kellőképpen figyelembe a bankok korábbi teljesítményét, felerősödtek az újabb támogatásokra irányuló igények, s mindez időben eltolta a vállalati és banki szerkezetváltást. A Világbankos szakértők úgy vélik, hogy a kormánynak a banki teljesítmények javítását célzó jelenlegi erőfeszítései és számos további megoldásra váró feladat is túlnyomórészt a rossz irányba tett kezdeti lépések következménye.

Az 1991-1993. közötti konszolidációs programok között volt a hitelgarancia-program (1991.), a hitelkonszolidációs program (1992.), s a “13+1” program. Ezekkel a kezdeményezésekkel nem sikerült helyreállítani a bankszektort, s ezért a kormány beindította az 1993-as bankkonszolidációs programot, ami végleges és teljes körű megoldást volt hivatott találni. A Credit Suisse First Boston a bankok portfólióit átvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy nyolc bank, köztük az öt legnagyobb, technikailag fizetésképtelen, és pénzügyi helyzetük további romlása várható a kamatjövedelem elmaradása miatt.

De számos takarékszövetkezetet is tőkehiányosnak találtak, miközben az OTP-ről is megállapították, hogy tőkeellátottsága alacsonyabb a kívánatosnál. A fizetésképtelen bankok esetében elengedhetetlennek tűnt a gyors beavatkozás. A feltőkésítés előfeltételeként a bankoknak konszolidációs megállapodást kellett aláírniuk a Pénzügyminisztériummal, aminek elsődleges célja az volt, hogy szavatolja a bankok pénzügyi és mélyreható üzleti reorganizációját. A decentralizált bankok által irányított reorganizáció előtérbe helyezése önmagában ugyan kedvező fejlemény, ám a megállapodásokat (amelyek a program kritikus elemei voltak) nem kellő gondossággal készítették elő, s nem valósították meg. Egyrészt a bankkonszolidációs megállapodásokat megbízható információk hiányában írták alá, aminek következtében nem határoztak meg számszerűsített teljesítmény-kritériumokat, illetve megfelelő szervezetfejlesztési intézkedéseket sem. Ennek következtében az előírt pénzügyi, üzleti reorganizáció értelmezési kérdéssé vált, ráadásul a megállapodások nem teljesítése esetére nem állapítottak meg szankciókat. A helyzetet tovább nehezítette a bankok feletti tulajdonosi ellenőrzést gyakorló szervezet, valamint a bankfelügyelet megerősítésére vonatkozó előírások hiánya.

A Horn-kormány olyan helyzetet örökölt – írják a Világbankos szakértők -, amelybe a valós tőke-megfelelési mutatókat az alapos auditálások hiányában még a feltőkésítések ellenére sem lehetett kellő biztonsággal meghatározni. Ennél nagyobb gondot jelent, hogy bár a konszolidáció elhárított egy lehetséges likviditási válságot, és hozzájárult a kamatrés csökkenéséhez (ami az 1993-as közel 10 százalékkal szemben 1994-ben 7 százalék volt), ám a feltőkésítéseket nem kísérte megalapozott reorganizációs program, s ezért továbbra is fennáll a fizetésképtelenség és az erőforrások pazarlásának veszélye.

Ráadásul rendkívül hiányos irányítási és felügyeleti rendszert, illetve csekély eredményeket hozó adóskonszolidációs programot is örökölt a kormány. Ezek alapján – a kedvezőtlen körülmények ellenére – új bankreform-programot lenne célszerű kialakítani és végrehajtani – javasolják a Világbanknál.

A Világbankos tanulmány szerint az új kormány által kidolgozott bankreform központi eleme a privatizáció. A program emellett számos hasznos változtatási javaslatot tartalmaz a pénzintézeti, a számviteli és az értékpapír törvényekben. A módosítások célja többek között egy koherens felügyeleti és szabályozási keretrendszer megteremtése. Ezek mind hasznos és szükséges intézkedések, mivel a bankreformban korábban elkövetett hibás lépések korrekcióját célozzák, fokozzák a hitelességet és végeredményként egy hatékony bankszektor kialakulásához vezetnek.

A privatizáció kapcsán a tavaly tavasszal lezárt tanulmány emlékeztet arra, hogy a program keretében négy kisebb állami tulajdonban lévő kereskedelmi bank – a Dunabank, az Iparbankház, a Konzumbank és a Mezőbank – privatizációja megkezdődött. A bankkonszolidációs programban részt vevő négy nagy kereskedelmi bankkal ellentétben viszont – a Bankszövetség tiltakozás ellenére – a “kicsik” tőkemegfelelési mutatóját tavaly nem emelték fel 8 százalékra, ezért helyzetüket rövid idő alatt kell rendezniük. A kormány terve szerint a Budapest Bank követte a Magyar Külkereskedelmi Bank modelljét, s jelentősen előrehaladt az OTP magánosítása is. Ugyanakkor a Magyar Hitel Bank és a Kereskedelmi és Hitelbank esetében nem kezdődhet meg azonnal a privatizáció, ezt megelőzően ugyanis el kell különíteni a kétes portfóliókat, likvidálni a rossz minőségű eszközök egy minimális részét, s leépíteni a létszámot.

Bár már lépéseket tettek, további intézkedések szükségesek a bankirányításban, miként a jogi és szabályozási keretrendszer átalakításában is. A Pénzintézeti törvényben szükséges módosítások közé tartozik, hogy felszámolják a bankfelügyeleti funkción belüli jogköröket és felelősséget érintő megosztottságot. Vagy a Magyar Nemzeti Bankra ruházzák át a teljes felelősséget és jogkört, vagy egy külön felügyeleti intézményben vonják össze a jelenlegi Bankfelügyeleti Bizottság szabályozó, jogérvényesítési és szankcionálási jogköreit, valamint az Állami Bankfelügyelet felügyeleti feladatait. Ez utóbbi jár kevesebb átalakítással, s úgy tűnik, a kormány is ezt a megoldást részesíti előnyben – olvasható a tanulmányban, amely hozzáteszi: ha így lesz, alapvető, hogy a jegybank képviselője elnökölje az új szervezet irányító testületét, elkerülendő a jelenlegi érdekellentétet, ami a pénzügyminiszter kettős feladatából fakad. Az új törvénynek tartalmaznia kellene emellett a jogkörök és felelősségek, a bankvezetéshez és a felügyelőbizottsági tagsághoz szükséges képzettség pontos definícióját, s körvonalaznia kellene a jogérvényesítési folyamatot, valamint a felelősségrevonás rendszerét.

A jelek szerint a közép-európai országok többségéhez hasonlóan a magyar kormány is az úgynevezett univerzális bankok engedélyezése felé hajlik, ami lehetővé teszi a bankoknak, hogy tőkéjüket ne csak pénzintézetekbe fektessék. Ez azonban kockázatokkal is jár, s ezeket mérséklendő meg kellene határozni a különböző engedélyezési, tőke-megfelelési és bankvezetési feltételeket, illetve osztályozni kockázati szintek szerint.

A Világbank tanulmánya további javaslatokat is tartalmaz, egyebek mellett azt, hogy a nemzetközi előírásokhoz kellene igazítani a Bankfelügyelet által a tőke-megfelelésre és hitelminősítésre kiadott rendelkezéseket. A követelés minősítési rendszerét úgy kellene megváltoztatni, hogy az kiterjedjen minden banki aktívára és mérlegen kívüli tételre. Az adósok feltételezett adósságszolgálati képességének függvényében pedig sokkal részletesebben kellene meghatározni a rossz adós kritériumát. Szükség volna, hogy a bankfelügyeleti szervezet auditálási előírásai mindenre kiterjedjenek, s fokozni kellene a könyvvizsgálóknak a banki vezetőségtől való függetlenségét. Célszerű lenne irányelveket kidolgozni a banki kockázatkezelésre, a tőketervezésre, valamint az ingatlan- és fedezetértékesítésre, s meg kellene határozni a helyes banki hitelnyújtási gyakorlatot, továbbá a devizagazdálkodás és a kamatkockázatok kezelésének irányelveit. Ezeket később kötelező érvényű szabályokká kellene átalakítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.