Doctor harms a patient with cutting tube in the hospital
Élet-Stílus

Gyilkosság, öngyilkosság vagy kegyes halál? Isten tudja

Rába Géza
Rába Géza

újságíró. 2016. 09. 24. 19:26

Az eutanázia kérdése újra és újra felmerül és valószínűleg soha nem lesz valódi megegyezés a témát illetően. Akinek nem volt még halálos betegségben szenvedő szerette, vagy ő maga nem tapasztalta meg ezt az állapotot, az talán elképzelni sem tudja, hogy mi vihet rá valakit az eutanázia gondolatára. A különböző vallásokban találhatunk a témával fogalalkozó tanításokat és álláspontokat, ezért kíváncsiak voltunk a tanítók véleményére, gondolataik hátterére.
Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, sok szenvedésben és fájdalomban van része? Mit mondanak a vallások tanítói az eutanáziáról? Elfogadják, vagy tiltják? Az eutanázia megítélése az öngyilkosság és a gyilkosság megítélésével azonos? Milyen gondolatok állnak a vallások tanítóinak véleménye mögött?
Korábban a témában:

Az elmúlt hetekben két alkalommal is előkerült és a világsajtót is bejárta két olyan hír, amely az eutanáziához kapcsolódott. Az egyik egy belga paralimpia sportolóról szólt, a másik egy szintén belga kiskorúról. Borzasztóan összetett és bonyolult kérdés, és abban is biztosak vagyunk, hogy mindenki csak akkor tudna helyesen válaszolni a kérdésre, ha bírna bármilyen közvetlen tapasztalattal az elkerülhetetlen halált megelőző nagymértékű szenvedésről. Ennek ellenére ezt a nehéz kérdést mégis feltettük az Isten tudja rovat aktuális válaszadóinak, hátha segítségére lehet bárkinek az eligazodásban és a megértésben.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Miként viszonyul az ön vallása az eutanáziához?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Cser Zoltán
buddhista tanító

A buddhizmusban két alapelv létezik, melyet a viselkedésünkben iránymutatóként használhatunk; az egyik a nem-ártás elve, ahol az ártást kerüljük mind mások, mind pedig magunk felé, a másik pedig a Középút elve, mely azt jelenti, hogy tartózkodunk a szélsőségektől. A Buddha idejében az eutanázia kérdése nem volt társadalmi szinten jelen, legalábbis a korabeli forrásokból ez derül ki. Ha a fenti két elv alapján közelítjük meg a kérdést, akkor azt kell megvizsgálnunk, hogy az adott eljárás mennyire árt, mennyire árt a folyamat alanyának, és mennyire árt a környezetnek, vagy a hozzátartozóknak. Nyilván, mint ahogy az orvoslás esetén is a Buddha az egyéni megítélést tartotta helyénvalónak, tartózkodott az olyan kijelentésektől, melyek konkrét helyzetekre adott tanácsait általánossá tehetnék. Nagyon fontosnak tartotta viszont a fenti két alapelv alapján a helyzetek józan átgondolását. Tette mindezt azért, mert a legfőbb tanítása, a Négy Nemes Igazság szerint, minden szenvedésünk, elviselendő kényszereink hátterében a tévedés, saját természetünk, valamint a jelenségek természetének a nem látása, vagy helytelen megítélése áll. Mulandó jelenségeket hiszünk öröknek, például a saját személyiségünket konkrétnak látjuk, melyre nem vonatkozik a változás törvénye, mégis félünk a haláltól, vagy viszonylagos dolgokat tartunk végsőnek, például szerepek, pozíció elnyerésétől tesszük függővé a boldogságunkat, mégsem érjük el a boldogságot, amikor céljainkat elérjük. Ezért a Buddha univerzális szinten nem nyilatkozott konkrét helyzetekről, hanem az egyéni fejlődés, az önmagunk felszabadítása a Középúton, valamint a nem-ártás erkölcsi hozzáállása alapján minden esetet külön kezelt. Az öngyilkosságot, mivel ártással jár, teljes mértékben elvetette, de azt is tudatosította, hogy az élet nem ér véget a halállal. A tudatfolyamatok továbbzajlanak, és mindenki a tettei és a tettek mögött húzódó szándékai szerinti következményeket fogja tapasztalni a jövőben. Ezért egy olyan személynek is segíteni érdemes, aki véget vetett önnön életének, megilleti a végtisztesség. Természetesen azt is hangsúlyozta, hogy a tudatosság ösvényén az ember egyre szabadabbá válik, és a meditációban át lehet lépni a halál küszöbét, ha valaki ezt elérte, teljesen más hozzáállással rendelkezik a halálról és sokkal szabadabban cselekedhet, dönthet az életéről.

Isten tudja?

Rendszeresen jelentkező sorozatunkban öt – hazánkban is jelenlévő – világvallás képviselőinek teszünk fel kérdéseket egy-egy aktuális hír, vagy esemény kapcsán. Kíváncsiak vagyunk rá, hogyan látják a világot a 21. század elején a több száz, vagy ezer éves eszmerendszerek hazai tanítói. Milyen válaszaik vannak a mai kor emberének kérdéseire?
A korábban megjelent írásainkból ide kattintva szemezgethet.

Fekete-Fodor Kata
vaisnava/Krisna-hívő teológus

Az életet a lélek testben való jelenléte idézi elő. A lélek idő előtti kikényszerítése a testből nem elfogadható, mivel nem mi hoztuk létre a testet, így sem a saját testünket, sem másét nem pusztíthatjuk el.
A haldokló ember fájdalmának csillapítása fontos, de lehetőleg olyan módon, hogy a tudatát ne veszítse el és emlékezhessen Istenre. A védikus filozófia szerint azok a gondolatok, amelyekkel a halál pillanatában foglalkozunk, meghatározzák, hogy milyen körülmények között születünk meg következő életünkben. Ha egy haldokló életének nyilvánvalóan legutolsó fázisában van, akkor az élet mesterséges beavatkozással történő meghosszabbítását fölöslegesnek tartjuk, ehelyett az eltávozás méltóságteljes és lehetőség szerint Isten-tudatos körülményeinek megteremtésére kell törekedni. De ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk ebbe a természetes folyamatba!
Bízunk Isten jóságában és erejében, elfogadjuk a karma törvényét, amely mindenkinek olyan akadályokat és nehézségeket hoz, amelyeket így vagy úgy, de kiérdemelt korábbi tetteivel. A lélekvándorlás tanítását megértve arról is tudatosak lehetünk, hogy a test az, ami meghal, a lélek örök, változatlan és elpusztíthatatlan, utazó, aki, ha szükséges, új testbe költözik. Ha Krisna-tudatosan éljük az életünket, akkor visszatérhetünk Istenhez a lelki világba, de legalábbis kedvezőbb születést érhetünk el. Az élet kioltása, legyen az akár a saját életünk, súlyos karmikus következményekkel jár, amely még további életekre az anyagi világhoz köti az élőlényt, a születés és halál ismétlődő körforgásában tartja, ami a szenvedés birodalma. Ha valóban megértjük, hogy nem a testtel vagyunk azonosak, hanem lélek vagyunk és elfogadjuk, hogy a teremtésben minden, így mi magunk is a Legfelsőbb tulajdonát képezzük, akkor eszünkbe sem jut eldobni az életünket. Az emberi élet ritka lehetőség, minden perce értékes, amelyben sokszor az utolsó pillanatig van lehetőségünk énekelni Isten Szent Nevét, a Haré Krisna mantrát.

 

Könyvborító

Megjelent az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv!

A könyvesboltokban és az interneten is megvásárolható az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv, amelyben a 24.hu Isten tudja rovatának legizgalmasabb írásai kaptak helyett szerkesztett formában, szószedettel, névmutatóval és a válaszadók életrajzaival kiegészítve. Hat tematikus fejezetbe rendezve kerültek megjelenésre a cikksorozat legjobb írásai. A különböző vallások tanítóinak válaszai így bármikor levehetőek a könyvespolcról is. Keresse a könyvesboltokban, vagy a Nők Lapja Könyvklub webáruházában!

Köves Slomó
rabbi

A zsidó vallás legszentebb értéke az élet. Mint ilyen az élet védelme mindenek fölött áll. Olyannyira, hogy a Tóra összes parancsa elévül, ha egy emberi élet megmentéséről van szó.
Ugyanakkor az életre nem, mint Istentől kapott ajándékra, hanem mint Istentől kapott letétre tekintünk. „Mindent zálogra kapunk: kifeszített háló lebeg minden élők fölött.” – tanítja a Talmud (Atyák 3:16.)
Más szóval még a saját életünk sem a mi tulajdonunk, hogy afölött önkényesen rendelkezzünk. „az Örökkévaló adta s az Örökkévaló elvette: legyen áldva az Örökkévaló neve!” – írja Jób könyve (1:21.)
Ez az oka, annak is, hogy a zsidó vallás szerint az öngyilkosság is gyilkosságnak minősül. Még inkább igaz ez más ember életére, amelyet semmilyen módon nincs jogunkban kioltani. Még az ő kérésére, vagy „érdekében” sem. Tehát még „barátságból” sem szabad az emberi életet elvenni.
Egyes kommentárok szerint erre konkrét utalást is találhatunk a Tórában.
„… és az ember kezéből, mindenki testvérének kezéből számon kérem az ember lelkét. Aki ember vérét ontja, ember által ontassék annak vére, mert Isten képmására alkotta az embert. ” (1Mózes 9:5-6.)
A kérdés az, hogy a mondat elején miért kell „a mindenki testvérének kezéből”-t hozzátenni az általános „ember kezéhez”? Nos azért – szól a válasz – mert ezzel utal arra a Tóra, hogy még akkor is tilos a vérontás, ha azt „testvéred”, vagy a testvéredhez hasonlatos jóakaród teszi, pozitív szándékkal, például hogy szenvedésednek véget vessen.
Ezzel együtt természetesen embertársaink fájdalmát a legkomolyabban kell vennünk, és minden lehetséges eszközt meg kell találni a fájdalmak enyhítésére.
Az eutanáziához mindezek mellet még sok további részletkérdés is kapcsolódik, így például, hogy nem esik egy azon megítélés alá az aktív és passzív eutanázia. De ezen kérdések összetettsége szétfeszítené egy rövid összefoglaló kereteit, valamint minden esetben konkrétan kell megvizsgálni a körülményeket.

Csatlakozzon az Isten tudja Facebook oldalához, hogy mindig az elsők között értesüljön a frissen megjelenő cikkekről! Kattintson ide és kedvelje az Isten tudja facebook oldalát!

Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész

A kereszténység protestáns ágának egyik erőssége, hogy tudomásul veszi és szóhoz juttatja a különbségeket. Ebből természetesen többeknek hiányozhat az egységes viszonyulás bármilyen kérdéshez, így az eutanázia kérdéséhez is, ezért az alábbi gondolatok inkább személyes lelkészi tapasztalataimból erednek.
Az eutanázia szó szerinti értelemben „jó halált” jelent, amelyen ma leginkább meghalásban segítést értünk, ez viszont semmiképpen sem tévesztendő össze a halálba segítéssel.
Az eutanázia kérdése az élet kérdése. Az élet határhelyzeteinek a kérdése. Életet pedig nem tudok magamnak adni. Az élet valami nagyobb. Valami emberit meghaladóból érkezik és aki éli, a személy, de bármelyik élőlény – ebben az értelemben – alá van vetve neki. Ki van szolgáltatva ennek az ajándéknak. Az életnek, amely a nemléthez képest – az ember modern nézőpontja szerint – szinte jelentéktelenül kisebb, de mégiscsak kerete annak, hogy az emberi teremtmény akár a legmagasabbal is kapcsolatba léphessen.
Van az életnek egy méltósága, amelyet korunkban inkább az életen belülről látnak és láttatnak: az élet önmagában a legnagyobb érték, az élethez való jog mindenkinek megadatik. De ha a kérdést onnan nézzük, hogy ezt az értékét nem az életből, hanem valami magasabból és élet-felettiből származtatjuk, akkor ez a méltóság máris más szintekre emelkedik. Valódi ereje lesz, mert a valóságot veszi figyelembe – vagyis azt, hogy az élet nem önmagától és önmagából származik, hanem magasabbról. Végső soron Istentől és Istenből – keresztény fogalmaink szerint.
Az eutanázia kérdése az élet kérdése. Adhatunk rá emberi, egyházi, vagy személyes válaszokat, de – valódi – méltóságát csak az élet és a halál valóságával szembenézve találhatjuk meg. És ez a valóság az élet és a halál melletti emberséges, ugyanakkor Isten szemével látni tudó krisztusi lelkület.

Worker of morgue covering corpse by sheet
Fotó: Thinkstock

Dr. Tóth Csilla
muszlim hitoktató

Az iszlám az emberi életet a legfontosabb értéknek tartja, amit védeni kell, ezért tilalmassá tette az emberi élet kioltását. Allah azt mondja: „És ne öljétek meg magatokat (egymást)! Allah bizony Irgalmas hozzátok.” (Korán 4. 29.)
„…és ne öljetek meg – csak jogosan – (ember)életet, amit Allah tilalmasnak nyilvánított.” (Korán 6. 151.)
Az emberi élet jogtalan kioltása hatalmas bűnnek számít: aki megöl valakit, olyan, mintha az egész emberiséget megölte volna.
Az élet és halál Isten kezében van, Ő dönt az ember életének hosszáról, halálának időpontjáról.
Mindezekből következik, hogy az iszlám az aktív eutanáziát abszolút tilosnak tartja. Azonban a végstádiumú, gyógyíthatatlan betegek esetében az iszlám csak az alapvető ellátás folytatását javasolja, úgy, mint a megfelelő táplálás, hidrálás, fájdalomcsillapítás, és nem helyesli a betegnek további kellemetlenséget, illetve szenvedést okozó beavatkozások végzését.
Ilyen esetben a betegnek módja van méltósággal, természetes módon felkészülni a halálra, és meghalni. A halál közeledtével az Isten felé fordulás, Korán olvasás, fohászkodás segíti a hívőt, ebben ajánlatos a környezetének támogatni őt, és emlékeztetni, hogy utolsó szavai ezek legyenek: „Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah (az Egyetlen Isten), és tanúsítom, hogy Mohamed (béke legyen vele) Allah prófétája és küldötte.”
Abban az esetben, ha az agyhalál előírásszerűen megállapításra került, az embert halottnak tekintjük, az életfunkciókat támogató gépekről le kell venni, és a vallási előírásoknak megfelelően el kell temetni.

A kiegyensúlyozottság jegyében…

Az Isten tudja rovat aktuális kérdéseit alkalmanként öt – hazánkban is jelen lévő –, a világon is elterjedt vallás egy-egy képviselőjének tesszük fel. Több felekezetet is bevonunk, így előfordul, hogy egyik héten a keresztény vallást a római vagy a görögkatolikus, következő héten a református vagy evangélikus egyház képviseli, ahogy az is megtörténik, hogy a buddhistáknál a théraváda-, a mahájána-, a vadzsrajána- vagy épp a zen-buddhizmust képviselő tanítók váltják egymást. A válaszadók nevére kattintva elolvashatják a tanítók rövid életrajzát is.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.