Nagyvilág

Laposföldszakértő a szlovák köztévé vezetőségében – Orbánt Viktort utánozzák, „csak nem olyan okosak”

Lukáš Machala facebook oldala
Lukáš Machala facebook oldala
Új szintre emelte a kultúrharcot Pozsonyban Robert Fico és kormánya: a kultúra és a média területén oly mértékűek az átszervezések és leváltások, hogy százezres nagyságrendű tiltakozás bontakozott ki a kulturális miniszter ellen. Tüntetések és sztrájkfenyegetések váltják egymást. A szlovák nemzeti színház leváltott igazgatója szerint Orbán Viktor példáját követik, csak az újonnan kinevezett szlovák médiavezetők és kultúrairányítók „nem olyan okosak”, mint a magyarok. Ezt igazolja, hogy egy a Föld gömbölyűségét megkérdőjelező minisztériumi ember került a szlovák közmédia vezetőségébe.

„A kultúrharc kifejezés új dimenziót kapott. Nem is olyan régen még kulturális és etikai kérdésekről szóló vitát fejezett ki, jelenleg azonban egyenesen a kultúra feletti ellenőrzésért folyik a harc” – írta a pozsonyi Új Szóban a szlovák gazdasági lap, a Trend újságírója, Luboslav Kacalka. A vendégszerző szerint a területért felelős szlovák szakminiszter, Martina Simkovicová a kulturális intézményeket „szolgahűvé” akarja változtatni. Kacalka úgy véli: „bár az eddigi hatalmi beavatkozások talán nem voltak nagyobbak, mint más minisztériumoknál, mégis erősebb reakciót váltottak ki. Hiszen a kultúra társadalmi hatása lényegesen nagyobb, mint az, hogy mennyire járul hozzá a GDP alakulásához. Az eredmény masszív ellenállás.

A művészek, de a közvélemény is világossá tette: nem akarja a kultúra politikai befolyásolását.

A radikális jobboldali SNS, azaz a Szlovák Nemzeti Párt által jelölt kulturális miniszternek a színházak, múzeumok és a média ellenállásán kívül a közvélemény kritikájával is szembe kell néznie. A lemondását követelő petíciót már több mint 180 ezren írták alá. Összehasonlításképpen: a parlamenti választáson az egész SNS 167 ezer szavazatot kapott, az európai parlamenti választáson pedig csak 28 ezret.

Az EU nem hagyja Ficóéknak azt, amit másfél évtizede csinál Orbán?

Szankciókat fontolgat Brüsszel Szlovákia ellen, miután a jogállamiság romlását tapasztalják – írta a Financial Times (FT) az EU illetékeseire hivatkozva. A Brüsszellel folytatott vitákat a brit lap összekapcsolja azzal, hogy a Fico-kormány két minisztere – a kulturális és az igazságügyi – is a jogállamiságot és a szólásszabadságot aláásó intézkedéseket hozott az elmúlt időszakban. Az Európai Bizottságban állítólag olyan levél tervezetén dolgoznak, amely szerint visszatartanának bizonyos forrásokat, ha Robert Fico kormánya nem változtat a politikáján. Most a kohéziós alapból Szlovákiának járó 12,8 milliárd euró egy részét érinthetik a tervezett szankciók. Brüsszelben elsősorban az verte ki a biztosítékot, hogy Ficóék februárban megszüntettek egy korrupcióellenes intézményt.

 

Az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy vizsgálják a szlovák kormány által nemrégiben előterjesztett módosításokat a büntető törvénykönyvben. Az egyik legjobban bírált miniszter az igazságügyi tárca vezetője, Boris Susko, aki az FT szerint aktív szerepet játszott abban, hogy szabadon engedjenek egy korábbi ügyészt, Dusan Kovácikot, aki nyolcéves börtönbüntetését töltötte, többek között vesztegetés miatt. Susko készítette elő a Brüsszel által jogállamisági szempontból vizsgált igazságügyi reformot is.

 

Ugyanakkor az EU még nem jutott végleges döntésre, és a vizsgálat sem zárult le. Egy az EU ügyeit ismerő szakértő arról nyilatkozott a szlovák Aktualitynak, hogy Brüsszel nem szívesen nézné végig a követketző 15 évben, hogy Ficóék ugyanazt csinálják, amit Magyarországon Orbán Viktor csinált az elmúlt másfél évtizedben. Ezért most preventív pénzügyi intézkedéssel előznék meg a jogállamiság gyengítését Pozsonyban.

Az ellenzék leginkább Martina Simkovicovát támadja, és az ő lemondását is igyekszik elérni.

A műsorvezetőből politikussá avanzsált Simkovicová valóságos tisztogatást végez a szlovák kulturális életben, illetve saját minisztériumában.

Simkovicová a 2015-ös menekültválság idején tett közzé bevándorlóellenes posztokat, és emiatt menesztették egy kereskedelmi tévétől. Azóta erősen radikalizálódott, és a szélsőségesen nacionalista SNS-nél kötött ki.

Az 52 éves extévés a 2010-es évek közepén harmadik lett az „Év homofóbja” szavazáson Szlovákiában – ekkor már parlamenti képviselő volt. Többek között a melegek házassága ellen érvelt. Szerinte a „neomarxisták a tőkét a genderre cserélték”, de a céljuk ugyanaz maradt: „lerombolni a hagyományos családokat, a nyugati civilizációt és totalitárius társadalmat akarnak kreálni”. Szerinte az összes problémát, amire a „fizetett homoaktivisták” utalnak, néhány általános törvénymódosítással meg lehet oldani.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik