Belföld

Kaposvári törmelékügy: kilátástalan helyzetbe került a fuvarozó

A kormányhivatal nem próbálta feloldani az ellentmondást.

Két, egymásnak ellentmondó határozat született a kaposvári színház bontási törmelékének ügyében. Mint arról a héten beszámolt az RTL, holtan találták azt a fuvarozót, akit arra köteleztek, hogy takarítsa el az erdőszéli vízmosáshoz szállított sittet. A rendőrség a haláleset kapcsán kizárta az idegenkezűséget.

A KAPOS-T portál közérdekű adatigényléssel fordult a Somogy Megyei Kormányhivataltól. Abból a határozatból, ami alapján a fuvarozót megbüntették, kiderült, hogy a terület tulajdonosa is tudott arról, hogy a Csíky Gergely Színház bontási törmelékéről van szó. Ám a fuvarozót figyelmeztették, és kötelezték arra, hogy a hulladékot az előírások szerint kezelje, vagyis szállítsa el lerakóba, aminek óvatos becslés szerint is tízmillió forint a költsége, és ehhez jön még legalább ugyanennyi rakodási és szállítási költség. Mivel ez nem történt meg a kiszabott határidőig, 200 ezer forint bírságot is kiszabtak a fuvarozóra.

A kormányhivatal viszont egy másik határozatban a terület tulajdonosára szabott ki 223 800 forint erdőbírságot, és őt is kötelezték, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot, legkésőbb november 30-ig. Ebben az esetben azonban a tulajdonos és megbízottja is azt vallotta: a talajerózió megszüntetése érdekében töltésföld odahordásáról egyeztek meg a fuvarozóval, aki ehelyett építési-bontási hulladékot szállított. Ez a másik vizsgálatban nem került elő.

Az ellentmondás feloldására a jelek szerint a kormányhivatal egyetlen szerve sem tett kísérletet – állapítja meg a portál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik