Közélet

Színház sittje borítja az erdőt, de elkenhetik a felelősséget

Erdőbe került a több ezer köbméternyi sitt, Mészáros Lőrinc neve is felsejlett, a rendőrség pedig mismásol.

Előbb lezárta, majd újranyitotta a rendőrség azt az ügyet, ami a kaposváriaknál okoz enyhe irritációt. A Magyar Narancs szentelt kövérebb cikket a Csiky Gergely Színház felújításából származó bontási hulladék sorsának. A sitt ugyanis egy közeli erdőben kötött ki illegálisan, ezt egy helyi portál tárta fel, a somogyi rendőrség pedig elég furcsán kezelte a nyomozást.

Tavaly ősszel jelentették be a felújítást, amit a (Mancs tippje szerint) Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. végezhetett.

A színházépület egyik, a szocializmusban odatoldott szárnyát lebontották, a törmeléket pedig egy Kaposújlak melletti, magántulajdonba tartozó vízmosásba vitték. A helyiek a Vektorút Kft. feliratát látták azokon a teherautókon, amik idehordták a sittet. Jellemző volt, hogy az egyik dömper alatt megsüllyedt az út, ezért oda ürítette a rakományt, ahol volt. Az pedig önkormányzati terület, a település feljelentést is tett.

Kovács Jenő kaposújlaki alpolgármester az RTL Klub stábjával ment ki a helyszínre, ahol ugyanúgy folyt a munka, hordták a törmeléket. A rendőrök leállították a munkálatokat, miközben kiderült az alpolgármester szerint, hogy a Csiky Színház sittjéről van szó. A Híradóban elhangzott, a fővállalkozó ZÁÉV nem kérte alvállalkozójától, hogy az erdőbe vigye a törmeléket.

Szóval minden adott volt egy könnyű nyomozáshoz, volt szemtanú, bizonyíték, tettenérés. Még az erdőfelügyelet is vizsgálatot indított az akár 1000 köbméternyi hulladék miatt. Az eljárások azonban döcögnek, sőt a rendőrség pár héttel az ügy kirobbanása után lezárta a nyomozást. Ezt a Mancs szerint a kaposmérői körjegyzőség megfellebbezte, így most hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult eljárás.

Ez azt jelenti, főleg a rengeteg sitt miatt, hogy akár évekre is börtönbe kerülhet a felelős.

A lap szerint tíz éve született egy tízhónapos börtönbüntetésről szóló ítélet egy hasonló ügyben (bár felfüggesztett volt a szabadságvesztés). Egy osztrák férfi ugyanis kb. 120 tonna sittet hordott a Felsőmocsolád környéki erdőkbe. Miután a helyiek ezt kiszúrták, elhordta a mocskot, de az eljárást nem úszta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik