Vallomása szerint az első gyilkosság után hazament az a 15 éves fiú, aki a gyanú szerint halálra vert két hajléktalan férfit április végén Tatabányán. Azt mondja, azért ment vissza a lakótelepre, mert anyja kizárta otthonról és nem jutott be a lakásba- írja a Zsaru magazin.
A fiú első áldozatához azért ment oda, mert rendezni akarta vele korábbi vitáját. Azt állítja, a férfi támadt rá, ő csak védekezett, viszont ezután “addig püfölte, amíg bírta”. A nyomozók kérdezték tőle, mivel bántalmazta az áldozatot. A kamasz azt mondta, puszta kézzel ütlegelte a 44 éves férfit, de a kezén nem voltak sérülések, sem duzzanat.
A másik áldozatát – mint azt fent írtuk – állítása szerint azután bántalmazta, hogy megpróbált hazamenni és visszament az utcára. Összefutott néhány ismerősével, tüzet kért tőlük, majd leállt beszélgetni. Miután feloszlott a társaság, ő egyedül maradt a hajléktalan férfival, aki időközben elaludt egy bolt teraszán. A fiú azt mondta neki, hogy az magánterület, el akarta küldeni onnan. A veszekedés tettlegességig fajult, bár a tinédzser megint csak azzal állt elő, hogy nem ő volt az, aki elsőként ütött.
Neki kevesebb, és kevésbé brutális sérüléseket okozott, mint másik áldozatának, de a férfi fejére és mellkasára mért ütések ezúttal is halálosak voltak.
A fiút nem sokkal később elkapták, részben kamerafelvételek segítették a nyomozókat, részben pedig, mert megtalálták azokat, akikkel a fiú beszélgetett, és egyikük emlékezett a keresztnevére, illetve, hogy melyik lépcsőházban lakik.
A fiatal szobájában a nyomozók véres ruhákat találtak, illetve előkerült az egyik áldozat telefonja. Eltűnt mindkét férfi cipője, de kitart amellett, hogy azokat nem ő vitte el, bár ugyanezt mondta a lakásában lévő mobilról is. A lap cikkéből kiderül az is, hogy a kamasz meglepődött, hogy második áldozata meghalt.
A tinédzsert múlt héten helyezték előzetes letartóztatásba.