Belföld

Elképesztő brutalitással ölt a tatabányai kettős gyilkos fiú

Kiderült, pontosan milyen sérüléseket okozott áldozatainak az a 15 éves tatabányai fiú, aki szerdán került előzetes letartóztatásba a brutális kettős gyilkosság elkövetéséért. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a fiú bántalmazta a két hajléktalan férfit, de a bíróság tájékoztatásából most kiderült, hogy az eddigi adatok szerint mi vezetett a halálukhoz. Korábban többen arról cikkeztek, hogy a kamasz elvághatta áldozatai torkát, ám – bár a sérülések brutálisak – a hatósági tájékoztatások ennek továbbra is ellentmondanak.

A 45 éves férfit múlt vasárnap, hajnali 5 óra körül verte halálra a fiú egy tatabányai park mellett, egy buszmegállóban. A Tatabányai Törvényszéktől megtudtuk, hogy

kiterjedt koponya trauma, traumás sokk, agyzúzódás, koponyaűrön belüli vérzés miatt vesztette életét. Bántalmazása a bíróság szerint rendkívül agresszív volt, “halála az átlagot jóval meghaladó szenvedést követően állhatott be”.A másik áldozat 57 éves volt, őt 8 óra körül támadta meg a gyanúsított.

A férfi orrcsonttörést szenvedett, ezenkívül nyelvcsontja és pajzsporca is eltört, emiatt vér került a légutakba, halálának oka vérbelehelés volt. Az is kiderült, hogy a fiú az elvette az áldozat cipőjét, majd elhagyta a helyszínt.

A tinédzser előzetes letartóztatásáról szerdán döntöttek. A bíróság szerint a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedést. Ugyan az ügyészség szerint attól is tartani kell, hogy veszélyeztetné a bizonyítást, ha szabadlábon lenne, a törvényszék ezzel nem értett egyet, mert a gyanúsított beismerő vallomást tett,  rajta és az áldozatokon túl más nem volt ott a támadások helyszínén, vagyis nem merül fel, hogy tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené az eljárást.

A fiú és védője fellebbezett a döntés ellen, az ügyész pedig azért, mert álláspontja szerint tartani kell a fent említettektől, vagyis a bizonyítás veszélyeztetésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik