Budapest, 2012. február 22.
Gundel Takács Gábor műsorvezető játékosokkal beszélget az m1 Maradj talpon! című kvízműsora 100. adásának felvételén 2012. február 21-én. A műsor február 24-én 18.30-tól kerül adásba.
MTI Fotó: Zih Zsolt
Belföld

300 forintos órabérért tapsolnak gyerekek iskolaidőben a Maradj Talpon! felvételén

Mázsár Tamás
Mázsár Tamás

újságíró. 2017. 05. 10. 15:05

Korábban a témában:

Fél tíztől este hétig voltunk a Maradj Talpon! műsorban, ezért 3 ezer forintot kaptunk

– mondta a 24.hu-nak egy budapesti általános iskolában tanuló diák, akit egy barátja hívott el a forgatásra. Nem egyedül volt, az osztályból többen is mentek (14 évesek) egy kis zsebpénz reményében. Végül 315 forintos órabérrel távoztak. A pénzt az egyik szünetben adták a kezükbe, számlát nem kaptak.

A diák elmondta,

a bejáratnál csak a nevüket kérték el, még az igazolványukat sem mutatták fel, azt sem kérdezték meg, hogy melyik iskolából jöttek, ahogy szülői engedélyre sem volt szükség.

Rajtuk kívül még több általános iskolás is volt a teremben, ahogy gimnazisták és nyugdíjasok is.

Ételt, italt nem, viszont az egész napos részvételért cserébe egy igazolást kaptak, amit a gyerekek üresen vettek át. Csak pecsét és aláírás volt rajta, kitölteni nekik kellett.

Az erőforrás-minisztérium diákjogi ismertetőjében le van írva, melyek azok a hiányzási okok, illetve igazolások, amelyeket egy iskola köteles elfogadni. Ebből jól látszik, a Maradj Talpon! műsorban való részvétel nem ilyen:

Igazolásod lehet orvosi igazolás, állami szerv vagy hatóság hivatalos igazolása, vagy egyéb olyan közismert tény, amely magyarázatul szolgál távollétedre. Így például a nagy havazás miatt késhetnek a vonatok, ha ez ismert a nyilvánosság előtt, nem kell a vonat késéséről külön igazolást kérned. Ha a rendőrség tanúként beidéz vagy éppen országos diákparlamenten veszel részt, távollétedet a hatóság vagy a szervező igazolja irattal. Az iskola köteles elfogadni az orvos illetve hatóság által igazolt távollétet.

Ezen kívül viszont csak a szülő igazolhatja a mulasztást – általában félévente legfeljebb három napot –, egy magáncég ügyvezetője nem adhat felmentést az iskolalátogatás alól.

Diákcsíny?

Az igazolás aláírója a Casting Office Kft., ezért első körben őket kerestük meg kérdéseinkkel. Többek között azt szerettük volna megtudni, hogy

  • egy általuk kiadott igazolást szerintük köteles-e elfogadni egy iskola?
  • Valóban nem írnak alá semmilyen szerződést a gyerekekkel?
  • Van-e korhatár a közönségben?

Válaszukban azt írták,

Az információk hiányossága miatt a leírtakat megerősíteni nem tudjuk. 18. életévét be nem töltött személy esetében szerepléshez szülői beleegyező nyilatkozatra van szükség. Amennyiben tud konkrét neveket mondani, úgy együttműködő partnereinktől megpróbálunk utánajárni annak, hogy a diákok valóban szerepeltek-e vagy csak diákcsínyről van szó.

Az nem derült ki, hogy információnk hol hiányos, ugyanis nem cáfolták a 3 ezer forintos, kézbe adott fizetést, a gyerekeknek adott igazolást. A diákok nevét nem adtuk ki a cégnek, egy szülőt viszont elértünk, aki megerősítette, hogy semmilyen beleegyező nyilatkozatot nem kaptak a műsorgyártó cégtől.

Levelet írtunk az MTVA-nak is, hogy megtudjuk, mi a véleményük arról, hogy a köztévé műsorában 300 forintos órabérért tapsolnak gyerekek iskolaidőben. Kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Kerestük az Apropó Média Kft.-t is, amely tavaly augusztusa óta gyártja a Gundel Takács Gábor távozása óta Héder Barna vezette műsort. Blázy András, a cég tulajdonosa válaszában csak annyit írt:

A Maradj Talpon! című műsorszám közönségszervezését a Casting Office Kft. végzi.

Korábbi cikkünkben már írtunk egy bértapsolóról. Tamás hónapok óta abból tartja fent magát, hogy televíziós produkciókban dolgozik statisztaként. Ő is mesélt a kézbe kapott 3 ezer forintról, és arról, milyen megterhelő tíz órán keresztül csak nézni és tapsolni. Forrásaink szerint a statiszták hierarchiájában a tévés műsorok jelentik a legalsó szintet, fölöttük helyezkednek el a reklámosok, a műfaj csúcsát pedig a filmes statisztálás jelenti.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

On 20.07.2017 more than 10000 people protested in front of the presidential palace in Warsaw against the ongoing process of changing the judicial system of the country. - NO WIRE SERVICE - Photo: Jan A. Nicolas/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.