Belföld

Szintet léphet favágásban a Fidesz: jöhet a tarvágás és az ártéri erdők szétrombolása

Húsvétig elfogadhatják az erdőtörvény módosítását, az új jogszabály alapján több erdőt érinthet a tarvágás, és tönkre mehetnek az ártéri erdőségek is – írta meg a Magyar Nemzet. Az erdőkről szóló törvény tervezett módosítását közös nyilatkozatban bírálta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország is.

A Magyar Nemzetnek Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője elmondta:

 A tervezet egyik legkritikusabb pontja, hogy csökkenne a folyamatosan erdővel borított területek aránya.

A törvény az állami erdőgazdaságok esetében előírja, hogy mekkora területen nem szabad tarvágást végezni, ezen lazítana az új szabályozás. Gálhidy szerint a törvény elfogadásával 30 ezer hektáron végezhetnek majd ismét tarvágást, olyan területeken, ahol eddig nem volt szabad. Sőt: a folyamatos erdőborítást úgynevezett „átmeneti üzemmóddal” is biztosítani lehet, tehát egy-egy erdőt kisebb méretű tarvágásokkal lehet felszabdalni, az új törvény szerint egy ilyen terület mégis „folyamatosan erdővel borítottnak” minősül majd.

A WWF szakértője szerint a tervezet másik kritikus része, hogy bár a hazai erdők alig néhány százaléka található ártereken,  ezeket a területeket az árvízvédelmi szempontoknak rendelnék alá. gAz új törvény az ártéri erdőkben ki lehetne irtani a cserjéket, az aljnövényzetet, és a fák törzsét is vissza lehetne nyírni, amivel az erdők elveszítenék természetes jellegüket, és ritka állatfajok élőhelyei szűnnének meg – derül ki a cikkből.

UPDATE: a magán erdőtulajdonosok például elégedettek

A magyar erdőgazdálkodás civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület, valamint a magánerdő-gazdálkodókat képviselő Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége közös, az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásukban kiemelték, hogy a több évig tartó folyamatos egyeztetések, viták és tárgyalások során formálódó erdőtörvény parlament elé került szövegének tartalmáról és időszerűségéről elismeréssel nyilatkozott több ellenzéki párt képviselője és több természetvédelmi civil szervezet is. Éppen ezért tartják érthetetlennek a természetvédők hétfői “pálfordulását”, miszerint az erdőtörvény módosításának tervezete visszalépés az erdők védelmi és közjóléti funkcióiban.

Az erdész szakma szerint a tervezet megalkotásának legfontosabb szempontja az erdő természetességének megtartása és területének növelése, a vidéki lakosság megélhetésében, életminőségének javításában betöltött szerepe volt, az erdőterület növelésének fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi tervezet megfelelő, korszerű keretek közé helyezi a mindennapi erdőgazdálkodást, és elősegíti a természetvédelem és az erdőgazdálkodás céljainak és igényeinek harmonikus megjelenését a jövő magyar erdőgazdálkodásában – hangsúlyozták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik