Belföld

Háromszáz fát vágtak ki engedély nélkül Szegeden

Bírságot szabtak ki az erdőirtás miatt.

Háromszáz fát vágtak ki engedély nélkül Szegeden – írja a Délmagyarország. Mintegy kilencszáz négyzetméteren teljesen kiirtottak egy negyvenéves fenyőkből álló erdőt, aminek a helyén irodaház épülhet.

A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület irodavezetője, Bojtos Ferenc azt mondta: a baktói erdő, ahol a fakivágás történt, a Szegedet körülölelő zöldgyűrű szerves része, aminek a feladata, hogy megfogja a porszennyeződést. Óriási baj lehet abból, ha megbontják az egységet – mondta a természetvédő.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetje azt mondta: a tulajdonos nem kért előzetes engedélyt a fakitermelésre, ezért hatósági eljárást folytattak le, és bírságot szabtak ki, de ennek összegét nem árulták el. A terület jelenlegi tulajdonosa, Tóth István azt mondta: a korábbi tulajdonos irtotta ki az erdőt, ő már egy bozótos-tisztást vett át. A földhivatali nyilvántartásban beépítetlen, a városrendezési tervben pedig beépíthető területként szerepel a telekrész.

Tóth azt mondta: családi ház méretű, földszintes, 200 négyzetméteres, a környezetbe illő épületet szeretne építeni, amely irodaként és raktárként szolgál majd. A területen meglévő ép fákat megtartja, és gyarapítaná számukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik