Belföld

Brutálisan megölte és kukába dobta barátja holttestét Budán

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 03. 27. 10:42

Vádat emelt az ügyészség a 46 éves román férfi ellen, aki csaknem egy évvel ezelőtt a vita hevében megölte ugyancsak román állampolgárságú ismerősét, az ügyészség szerint különös kegyetlenséggel. Végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoztak vele szemben, illetve, hogy végleg tiltsák ki Magyarország területéről.

A vádlott 2010-ben költözött hazánkba. A III. kerületben lakott egy III. kerületi házban, szívességi lakáshasználóként. Ismerőse többször elment hozzá, ilyenkor együtt ittak. Így történt ez április 25-én is.

Az ügyészség hétfőn részleteket közölt a brutális gyilkosságról.  Az érintettek ezúttal is ittak, eközben vesztek össze kint az udvaron. A vádlott eleinte szidta ismerősét, majd

felkapott egy tégladarabot és többször megütötte áldozatát a fején. A férfi kérte, hogy ne bántsa őt, de megragadott egy csákány-, majd később egy kapanyelet, és azokkal test szerte ütlegelte a védekezni próbáló barátját. A történtek után a támadó lefeküdt aludni, ismerősét pedig sorsára hagyta az udvaron. Másnap reggel látta, hogy a férfi meghalt, ezután a holttestét a háznál lévő egyik szemetesbe rejtette, amit behúzott a ház melletti tárolóba.

Az áldozatra bejelentés alapján rendőrök találtak rá.

Ha a tettest bűnösnek találják, tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Budapest, 2016. április 28.
Bûnügyi helyszínelõk dolgoznak egy ház udvarán Budapesten, a III. kerületi Ürömhegyi úton, ahol szemeteskukába rejtett holttestet találtak. A rendõrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy román férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szóváltás után halálra verte ismerõsét, majd a holttestet egy szeméttárolóban rejtette el.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Fotó: MTI
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.