Budapest, 2016. június 11.
Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója beszél a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szabad oktatásért tartott tanévzáró, "bizonyítványosztó" vonulásos demonstrációján az Erzsébet hídon, Budapesten 2016. június 11-én. A demonstrálók a Várkert Bazárhoz vonulnak az Erzsébet hídon át.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Belföld

Pukli: Az Orbán család és baráti köre jogtalanul szerzett vagyonát az oktatásra kell költeni

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 03. 20. 09:37

Korábban a témában:

Pukli István, a Polgári Világ vezetője az egészségügy válságáról ír blogbejegyzésében. Szerinte bár a problémával a pártok is tisztában vannak, az egészségügy területén semmittevés folyik, mivel

a vizitdíj leszavazása óta a politikusok tudják, hogy a szerzett jogok visszavétele kormányt buktató politikai öngyilkosság.

Szerinte az ellenzék – Botka Lászlótól Vona Gáborig – azt sejteti, hogy majd elveszik az esetlegesen nem tisztán szerzett vagyont Mészáros Lőrinctől és azzal rendbe teszik az egészségügyet, azonban az a pénz még akkor is kevés lenne, ha a felcsúti vállalkozó olyan gazdag lenne, mint Csányi Sándor. Szavai szerint

Mi, a Polgári Világ barátai nem ezt akarjuk. Mi azt mondjuk, hogy a pénz azoké, akik megkeresték, tehát maradjon is náluk. Ők tudják a legjobban, hogy mire van szükségük és mire akarják költeni. Mi azt mondjuk, hogy az Orbán család és baráti köre jogtalanul szerzett vagyonát teljes egészében az oktatásra kell költeni. Az oktatás a jövőnk, oda kell minden visszaszerzett erőforrásunkat koncentrálni. Az egészségügyre ebből nem jutna.

Azonban – érvelése szerint – az egészségügyben is lenne elég pénz, ha mindenki fizetne a gyógyulásáért. Ezt úgy képzeli el, hogy

Az állami egészségügyi ellátásért a tb járulék helyett fizessen minden felnőtt alapbiztosítási díjat. Aki pedig orvost akar választani vagy magánrendelőbe akar járni, az a hálapénz helyett fizessen kiegészítő biztosításként többet. Ebből pedig kapjon az őt ellátó orvos és a kórház vagy rendelő is. Így törvényesen és gyorsan nőhet a jó orvosok bére.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.