Belföld

Az esetek zömében nem halálos az agyhártyagyulladás

24.hu
24.hu

2016. 12. 09. 19:47

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa szerint az agyhártyagyulladással kórházba kerülők közül nagyon kevesen vesztik életüket, a halálozási ráta akkor magas, ha a beteg nem kap időben ellátást.

Princz Géza neurológus-infektológus az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, évente átlagosan harminc meningococcus okozta agyhártyagyulladásos megbetegedést regisztrálnak. A betegség gyors lefolyású, ha véráramfertőzést is okoz, akkor a keringés összeomlását is okozhatja.

Elmondása szerint az emberek 5 százalékának tünetmentesen él a torkában a betegséget kiváltó baktérium, ez egy másik fertőzés társulásakor tud a nyálkahártya mélyebb rétegeibe, majd áttételesen az agyba kerülni és szaporodni.

Az agyhártyagyulladás cseppfertőzéssel terjed, így a beteggel egy szobában tartózkodók, illetve az első ellátását biztosítók vannak kitéve a fertőzésnek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalok körében rendkívül alacsony az átoltottság mértéke, pedig 1992 óta nem kezeltek olyan beteget agyhártyagyulladással, akinek volt védőoltása.

Egy budapesti végzős gimnazista szerda hajnalban fertőző agyhártyagyulladás következtében életét vesztette.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.